Elite: Dangerous Horizons - Teszt

Ugyan nem mai darab, de nekünk most sikerült hozzájutnunk a nagy neves Elite: Dangerous-höz és első nagy kiegészítőjéhez a Horizons-höz egyaránt. Megannyi élményem és kalandom töltöttem a tejút rendszer sötét szegleteiben, bányásztam, kalózkodtam és még sorolhatnám mennyi mindent csináltam ez idő alatt. Nagyon szeretem a hasonló típusú játékokat, de így rögtön elmondom az elején, hogy az Elite egy nagyon nagyon rágós hús. Na nem azért, mert rossz lenne, hanem sokkalta inkább, mert az ember nehezen veti bele magát, ugyanis nem tudja mit kell csinálni, vagyis pontosabban fogalmazva, mihez is kezdjen ezzel a rengeteg tartalommal. Nincsen kampány vagy sztori, ami útbaigazítana, hanem egyszerűen egy űrállomáson találjuk magunkat csóri kis trabant hajónkkal és uccu, csináljunk valamit. Ez tipikus az a játék, ahol még órákkal később és a netet bújjuk, hogy mit és hogyan kéne csinálnunk, emiatt én úgy gondolom, hogy a könnyed élményre vágyó játékosok, ahogyan az elején én is, elpártolnak mellőle és vagy hagyják az egészet a pennában, vagy erőltetik és erőltetik, hogy megtalálják a szerelmet.

De hol is kezdődött ez az egész. Most már több mint 30 éve, a jó öreg commodore 64-en született az Elite, és akkoriban, vagyis miket beszélek, még most is csodának számít. Tartalmilag 8 galaxis került bele, egyenként 256 bolygóval. Ez őrületesen nagynak számít, ha azt vesszük, hogy milyen típusú és formai játékok voltak jellemzőek a korszakra. Oldal nézetes platformer címek, torpedó, szöveg bázisú szerepjátékok. És ezekre vert technikailag és tartalmilag köröket ez a nyitott világú űrszimulátor. Nem mintha a fentiek közül baj lett volna valamelyikkel is, csak ez technikai csodának számított.

A fejlesztőket nem is hagyta nyugodni az Elite varázsa és életüket a játék tökéletesítésére fordították, így került a Kickstarter-re sok-sok évvel később egy nagyobb és fejlettebb projekt, amire gyorsan összejött a másfélmillió font célzott összeg. Két év fejlesztés, egy év béta fázis és megkaptuk 2015-ben az ma ismert Elite: Dangerous-t. Sokak rajongónak nem tetszett, hogy állandó internet kapcsolat kell hozzá, pedig ma már szemet sem rebbentünk, ha valaminek ilyen követelményei vannak. A magányos felfedezéstől tehát eljutottunk egy MMO szintre, ahol csak végtelen nagy felfedezni váró bolygó, rendszer, csillagköd, nebula, feketelyuk, pulzár, neutroncsillag, stb., vár ránk. Na meg persze, ezernyi játékos, akiknek nagy százaléka kalóznak adja a fejét és fosztogat meg persze harcol, a jó munkás bányász pedig védheti a drága nyersanyagait.

A játék magasan a nehézjátékok kategóriáját képviseli, de véleményem szerint minden szimulátor, lényegtelen hogy űr, vagy autós, itt helyezkedik el. Némi tutorial szerű tréning küldetés után, amikből minimálisan sajátítjuk az alapokat, leginkább hajónk irányítását, kapunk egy bizonyos talicskának nevezett Sidewinder hajót és 1000 kreditet, amit megsúgom, nem sok. Az első logikus lépés hajónk lecserélése, de ebből a pénzből ezt koránt sem lehetséges, így el kell döntenünk mihez kezdünk: szállíthatunk árut, mehetünk kőzeteket bányászni, vagy a jó öreg harci üzemmód. Az előbbi opció kényelmesebbnek és relaxálóbbnak tűnik, de meg kell jegyeznem, hogy az űr sötét és tele van veszedelemmel, így előbb utóbb elkerülhetetlen, hogy suhancok meg ne támadjanak, szóval bármelyik utat is választjuk, a harc az mind a kettőnek jelentős része.

A legnagyobb probléma még sem a kalózokat jelenti, hanem sokkal inkább hajónk irányítását, ezen belül is a landolást. Nekem már a tréningen is perceket vett igénybe a helyes kivitelezés. Nehezítésképpen pedig ha le szeretnénk szállni, engedélyt kell kérnünk az űrállamostól, akik némi gondolkodás után adnak pár percet landolni a kijelölt leszállórészhez. Ha lejár az idő, mert bénák vagyunk a megfelelő módon letenni hajónkat, akkor vagy kérünk újra engedélyt, vagy ellenséges objektumnak titulálnak minket és a védelmi turretek darabokra szednek, szóval igen, ha nem tudunk landolni az az életünkbe kerülhet. Ki mondta, hogy könnyű dolgunk lesz az űrben? Ezután újraéledünk, hiszen a biztosítás fedezi a hajónk 95%-át. Ez viszont nem érvényes a rakományra, így az kuka, tovább csak az alap Sidewinder-en van ingyenes casco, később ha nagyobb vagy speciálisabb gépeket szerzünk, bizony fizetni kell utánuk az adót, ellentétes esetben ha megsemmisül, nem kapjuk vissza. Hát igen, kemény az élet, de héj, adhatunk nevet az űrhajónak, így azért csak más, nem?

Sok típusú jármű kapott helyet a játékban, és mindegyiknek sajátos irányítási technikája van. Nyilvánvalóan egy teherszállító másképpen viselkedik manőverezés közben, mint egy kisebb és könnyebb vadászgép. Módosíthatjuk tetszés szerint az alkatrészeket, így cserélhetünk fegyvereket, hajtóművet, páncélzatot, növelhetjük a rakodótere, testre szabhatjuk a fedélzeti műszereket, így vehetünk dokkoló berendezést, amit nem kell kihangsúlyoznom mennyire hasznos. Gondolom itt leginkább a fegyverek érdekelnek mindenkit, szóval van gépágyú, lézer és persze rakéta. Vannak célzás rásegítős turretek, amivel keresnünk kell azért az ellenséges hajókat és nagyjából rajtuk kell tartani a keresztet, hogy eltaláljuk őket, de megtalálható a teljesen automatizált rendszer is. Előbbinek nagyobb a hatékonysága, de pilóta képességeinket is latba kell vetni hozzá, míg utóbbi kevesebb sebzést oszt ki, de a toronylövegek 360°-ban képesek mozogni, így folyamatosan lövik az ellenséget. Persze vannak a nyomkövetős rakéták, amik szintén hasznosak, de, hogy aktuális legyen, csillagászati áron szerezhetjük be a lőszert hozzájuk. Különösen tetszett, bár egyébként elég borzasztó dolog, hogy hiába pakolunk egy rakás király dolgot a kis gyöngyszemünkre, nem biztos hogy a generátoraink elbírják őket látni energiával, így például bányászás közben ha a bányalézert akarjuk használni, más rendszert deaktiválnunk kell.

Az univerzum él és lélegzik, vagyis a fejlesztők működtetik és próbálják a játék fejlesztésébe bevonni magukat a játékosokat is. Például van egy Community Goal opció, ahol a pilóták beküldött javaslatai alapján a Frontier kijelöl egy helyet új űrállomás építéséhez és ehhez a mezei felfedezőkre van szükség. Nyersanyagot kell szállítani, építkezni vagy egy kalóz frakciót kiirtani a rendszerből. A Wing funkció megkönnyíti a bandába verődött játékosok kommunikációját és navigációját. Megosztható lett a profit és a vérdíj, így több és hatékonyabb csapatmunka jöhet létre. Létrejöttek nagyobb frakciók, ahová hűséget fogadva és egy bizonyos törvényt betartva csatlakozhatnak a pilóták, így lépve rangot és juthatnak hozzá specifikus hajókhoz, amiket az állomások piacán nem látni. Perkek is megnyílnak felfelé a ranglétrán, így nagyobb vérdíj, olcsóbb fegyverek lesznek a jutalmaink. Mindegyik csoportnak más-más prioritása van, így vannak például kereskedő beállítottságúak, vagy éppen csempész és kalóz központúak is. És ott van még a Close Quarter Combat, ami egy aréna szerű harc játékmód. Látványos helyeken, bolygók gyűrűjében keringő monumentális űrállomásokon kell levadásznunk egymást multiplayer csatákban deathmatch vagy team deathmatch stílusban.

És idáig még csak az alapjátékról beszéltem, szóval térjünk ki, mit is rejt a Horizons dlc. A kiegészítő legnagyobb erénye, hogy leszállhatunk a bolygókra és holdakra. Pontosan, milliószor millió égitesten landolhatunk, amik tele vannak nyersanyaggal, bázisokkal, van domborzatuk, atmoszférájuk. Nehezen volt hihető, hogy képesek lesznek a fejlesztők ezt megvalósítani, de sikerült. És nem sablon bolygókat kapunk, hanem változatosakat, hegységekkel és kráterekkel borítva. Magaslatok, kilométer mély árkok várnak felfedezésre és nyersanyag kinyelésre.

Miután maguk az űrhajók is baromi drágák, innentől kezdve szárazföldi járművekre is költhetünk. Persze kapunk egy Scarab névre keresztelt nyolckerekűt, ami minimális felszereléssel el van látva. Bár némi fegyver szerepet kap a suhanókon, de célszerű a saját súlycsoportunkkal kezdeni, ha minden áron harcolni kell, ugyanis a surface recon vehicle, röviden SRV, baromi kicsi, még a legkisebb űrhajón is több fér el, így tűzereje nem fogható hozzájuk. Magyarul, ami nem gurul, hanem repül, arra nem lövünk, mert nevetség tárgyává tesszük magunkat. Szóval csak a földi célpontokra és a különböző kőzeteket célszerű célba venni. Hú de jó mondat volt ez. Mondhatnám: célravezető. Komolyra fordítva a szót, maga az irányítás nekem teljesen barátságos volt, főleg a több órányi Mass Effect Meko-zás után. Persze itt is hozzá kell szokni a körülményekhez. A különböző tömegű égitestek, más gravitációval rendelkeznek, így alacsony tömegvonzásnál jobban csúszkál az SRV, de nagyobbat is lehet vele ugrani. Ellenkező körülmények között tapadunk a talajhoz rendesen, így könnyen sérülhetnek az alkatrészek, ha úgy vezetünk, mint Jim Carry az Ace Ventura 2-ben. Hiába rendelkezünk pajzzsal, az csak a lövedékeket védi ki bizonyos fokig. Kicsi kocsi bum bum jó kis gép. 

A nagyobb és népszerűbb bolygókon is találhatóak települések, amik többsége vagy bányászati vagy katonai létesítmény. Küldetéseink, amik a felszínre szólnak, ezekre a helyekre irányítanak, ahol információt kell lopnunk vagy csak simán harcolni. Drónokkal fog leginkább meggyűlni a bajunk, amik az épületek biztonsági rendszerét képzik. De vannak nagyobb város szerű létesítmények, amik úgy funkcionálnak, mint az űrállomások. Tehát kereskedhetünk és munkát vállalhatunk. A bolygón kalandozva az SRV radarjával értékes nyersanyagokat tartalmazó kőzeteket kereshetünk, amiket nemes egyszerűséggel csak szét kell lőnünk.

Kellett ez a tartalom vérfrissítésnek. Persze nem azért, mert üres lenne az Elite vagy nem lenne mit csinálni. Hanem mert egyszerűen a játékos bázis hamar kiaknázza a jó helyeket. Ez alatt azt értem, ha kereskedi akarunk, akkor gyorsan elfogy a ritka érc lelő hely a környékről, illetve, amint kialakul egy új útvonal, kalózok lepik el a környéket, így nehéz boldogulni. A Horizons kiegészítővel viszont persze ugyan ezek a problémák megmaradtak, csak valamivel felhígultak. Plusz még több mód áll rendelkezésünkre órák ezreit elkalandozgatni. Persze a történet hiányzik, nehéz átszellemülni biztos alapok nélkül, de megannyi rejtélyt tartogat még számunkra a játék, hiszen már idegenekkel is találkoztak egyes játékosok. Vajon mi vár ránk az univerzum feltérképezetlen pontjaiban?

Review score
9.0	Az Elite: Dangerous egy remek űrszimulátor, ami rendesen próbára teszi a pilótákat. Széles körben választhatunk pénzkeresési módszerek és a felfedezés között. a Horizons kiegészítő pedig csak tovább bővíti ezt a tárházat azzal, hogy a bolygók felszínét is bejárhatjuk.