F1 2019 - Teszt


Áh igen, a Forma-1. Az autósportok autósportja. A legnagyobb nézettségű és költségvetésű versenysorozat, amit azt hiszem csak szeretni vagy utálni lehet. Az embert vagy magával ragadja a fura formájú autók száguldása, vagy annyit mond rá, nem értem mit lehet ebben nézni és élvezni. Pedig nagyon is összetett dologról beszélünk, ahol a legapróbb formai módosítások is előnyt vagy éppen hátrányt jelenthetnek az autókon. A hosszú körök a laikusnak ismétlődőnek tűnhetnek, de a rajongók tudják, még ha nem is történik semmi, csak pár tized másodperces különbségek a versenyzők között, már ez is hatalmas küzdelem és harc eredménye. Az egész sportág egyszerűen pengeélen játszódik. Ha meg van hozzá a szemünk, hogy ezt kivegyük az egészből, akkor egy remek szórakozást kapunk, tele izgalommal, rajongással és felejthetetlen percekkel. Nem csoda, hogy a játékipar évek óta próbálja ezt a virtuális világban megalkotni kisebb-nagyobb sikerrel, hiszen a játéknak illene visszaadni azokat az élményeket és környezetet, ami a valóságban is megtörténik, tehát egy szimulátorról beszélünk. Ez mindig egy két élű kard, hiszen egyrészt jó ha valósághű az irányítás, de izgalmakat is kell bele vinni, hogy ne csak nyers vezetés jusson osztályrészül a felhasználónak. Az F1 2019 színeiben a Codemasters, akiknek voltak igazán nagy sikereik már az életben, most újra próbálkozik, hogy otthonunkba vigye testközelből azt a bizonyos száguldó cirkuszt. Bár meg kell jegyeznem, hogy ez is azon sportjátékok közé tartozik, amikből évente jelenik meg új epizód. Szerintem ez idő alatt az ipar keveset fejlődik ahhoz, hogy nagyon látványos különbségek szülessenek az előző részekhez képest, de az új pilóták, autók és versenysorozatok mindig a az aktuális játékban érhetőek el. Ráadásul egy elég komoly esport példányról beszélünk, így akik nem csak a valóságban követik az F1-et, azoknak kötelező beszerezni ezt a részt. Is.


Tehát 2019 jelzi azt, amitől én mindig is féltem az olyan sportjátékoknál, amik próbálnak évente megjelenni, mégpedig az ismétlődést. Az idei és a tavalyi, azaz a F1 2018 között mindössze 1 év megjelenési különbség van. Az biztos, hogy nem lehet egyetlen év leforgása alatt játékot csinálni, legalábbis ilyen volumenűt, tehát vagy hamarabb elkezdték írni a kódokat és gyakorlatilag szimbiózisban készült a 2018 és a 2019, vagy a tavalyi résznek kaptuk egy felújított változatát. Annyi bizonyos, hogy a fejlesztőknek egyszerre volt nehéz és könnyű dolguk idén. Először is az F1 2018 egy jól sikerült játék volt, amit sokan szerettek, így nem lehetett egyszerű új dolgokat kitalálni. Nem is nagyon sikerült tovább lépni a jól bevált úton. A győzelmek után az örömködés, az csak úgy mint tavaly, de talán már régebb óta, ugyanolyan ujjongós montázzsal jelenítődik meg. Ezenkívül vagy ugyanaz, vagy elhanyagolhatóan kicsi, észrevehetetlen különbség van például a menü, a kommentár és a garázs között.


Ennek ellenére már most elárulom, hogy az F1 2019 egy jó játék lett. Magas volt a léc tavalyhoz képest, de sikerült annál is jobbat készíteniük. A technológia fejlődésének köszönhetően szebbek lettek a karaktermodellek, amik leginkább a sztárokon figyelhető meg. Részletesebben vannak kidolgozva, mozgásuk pontosabb mint valaha, egész emberinek tűnnek. Maga a játék grafika már tavaly is szemet gyönyörködtető volt, így idén nehéz észrevenni az újításokat, amik leginkább az effektekre jellemzőek, hiszen a szépet nem mindig lehet szebbé tenni. A szemcsésség, a por vagy víz felverődése, az időjárási viszonyok és a fények megváltozása az, ahol villog a játék, és ezt büszkén teszi, de baromi jól is néz ki. Gyönyörű, nincs rá megfelelőbb jelző.


A játék egyik legizgalmasabb része, persze az online versenyek mellett, maga a karrier mód, ami idén átesett egy szimpatikus ráncfelvarráson. Egyrészt jobban átgondoltak a szerződéskötések, komolyabbak a tárgyalások az istállókkal, valamint a csapatunknak van egy morál szintje. Egyszóval mélyítettek a menedzsment részen. A szezonok elején meg kell tárgyalnunk az aktuális szerződési feltételeinket, ami áll a fizetségből és a csapatunk elvárásaiból. A játék a teljesítményünkhöz méri, milyen feltételeket szab meg: szóval ha sorozatosan végzünk jó pozíciókban, akkor kedvesek lesznek és el akarnak árasztani egy zsák pénzzel, ellenben ha ez nem sikerül, akkor, nos nem lesznek ilyen jószívűek. Így tehetünk szert fejlesztések vásárlására és jobb box időre, hiszen a boldog csapat örömmel cseréli a gumit gyorsabban.


Van egy fejlődési rendszer, ami szintén finomításon esett át: a játék nem kényszerít bele az unalmas időmérő edzésekbe, anélkül is szépen lehet szerezni a tapasztalati pontokat. Ez egy rendkívül jó dolog, megkímélnek minket az egyedüli unalmas autókázástól. A legérdekesebb dolgok egyike, már a versenyen kívül, azok az interjúk. Egy riporter megkérdi véleményünket a futamról, ahol némi válaszlehetőségek kiválasztása után meg is indokoljuk azt. Ám ez nem könnyű feladat. Válaszolhatunk olyan jelleggel, hogy az emberek megítélése az legyen rólunk: igen, ez egy valódi showman, illetve lehetőség van komoly sportembernek is tűnni. Gyakran kérdezik majd meg, hogy mi is volt a gond az egyes szakaszokban. Itt mondhatjuk, hogy a környezetei vagy fizikai viszonyok miatt nem sikerült egy kanyar bevétel, vagy rákenhetjük az egészet a csapat bénázására, bár ez csökkenti a morált. Egyébként az első megoldás sem mindig  jó válasz, mert úgy pedig az tűnik majd fel az istállónknak, hogy mindig másra próbáljuk hárítani a hibát, nem pedig magunk tökéletességére törekszünk. Nem könnyű helyt állni a rivalda fényben. Persze egész hamar ismétlődni fognak a kérdések és a válaszlehetőségek, valamint a tényleges versenyzésen ez mitsem változtat, de jó szórakozás és kellemes levezető tevékenység a riport rendszer.


Jó néhány pályán száguldozhatunk és a Forma 1 történelméből megannyi régi autó játszható, amik érdekessége, hogy az új dögökhöz képest eltérő vezetési stílusokkal társulnak. A versenyzés már tavaly is tökéletes volt, ezen nem is nagyon kellett változtatni, megtalálták már azt az egyensúlyt, ami egy jó szimulátorhoz kell, szóval élvezetes és nehéz, rá kell érezni a pályák egyediségére és a fizikára. Maga az AI okosabb lett, közeleg a robothadsereg ideje. Viccet félretéve, gépi társaink megfontoltabban versenyeznek, nem olyan agresszívak, mint az előző részekben. A multi részbe bejött a Super License rendszer, ami csoportosítja a játékosokat, így velünk azonos tudásúakkal próbál összerakni. Végezetül nagyszerű játék azoknak, akik erre vágynak. Nyilván egy NFS rajongó nem leli benne majd örömét, de ha bírod a Forma 1-et, esetleg játszottál az F1 2018-tel, akkor ebben sem fogsz csalódni.

Review score
 8.5A F1 2019 egy remek Forma 1 szimulátor, bár technikailag kevés újítás került bele tavalyhoz képest, de mélyült a menedzsment rendszer, így még jobban bele tudja helyezni a játékost egy igazi autóversenyes környezetben