2018. december 20., csütörtök

Mutant Year Zero: Road to Eden - Teszt


Az első képek után engem megvett a játék. Nagyon szeretem a taktikai cuccokat, főleg amik az XCOM-ra hajaznak, ugye ez a körökre osztott, fedezék alapú rendszer. És hogy mind ezt mutáns állatokkal kapjuk meg, hát ide vele azonnal! Kis keresgélés után bárki rájöhet, hogy a Mutant Year Zero: Road to Eden egy svéd alkotás. Egyrészt azért, mert a svéd Funcom kiadó és Bearded Ladies fejlesztő csapata gyermeke, másrészt az egész világnak van egy szerepjáték formája, amit az északi országban élő geek népség évek óta élvez. Ami nálunk a Mágus, az náluk a Mutant Year Zero. Egy olyan világot és játékot kaptunk tehát, amit régóta írnak és tökéletesítenek. De vajon ha ennek adunk egy videójáték felületet, akkor is működni fog? Mindjárt megtudjátok!


A történet egy távoli jövőben játszódik, ahol az emberiség felemésztette önmagát. A folyamatos környezetszennyezés élelem-, és energiaválságba torkollott, ami miatt elkerülhetetlen volt a háború. Hogy az emberiség kitoljon magával még jobban, szabadjára bocsájtottak egy pusztító vírust, minek hatására a ma ismert világ megsemmisült és amolyan Fallout szerű guberálós téma lépett a helyébe. Történetünk természetesen skandináv vidéken játszódik. Szóval az emberiség nagy része elpusztult, a világ összeomlott és a természet szépen lassan újra bekebelezi a beton rengeteget, amit valaha városoknak neveztünk. Egyetlen egy épségben maradt közösség próbálja túlélni a szélsőséges környezetet, mégpedig azok, akik a Bárka névre hallgató tákolmányban élnek. Ez az egyetlen biztonságos hely, minden más veszélyes és a Zóna gyűjtőnevet viseli. A probléma ott kezdődik, hogy az összes erőforrás, élelem, muníció és hasonló jóság ebben vad vidéken van elszórva.


A Stalker elnevezésre hallgató önkéntesek feladata, hogy felkutassák a Zóna veszélyes helyeit és ellássák a Bárkát a talált szajréval. Ez persze nem könnyű feladat, hiszen a természet elburjánzott erdeiben vad, mutáns és elmebeteg népek kószálnak, akik a friss húsra vágynak kielégíthetetlenül. Feladatunk egy Stalker csapat menedzselése, a Zóna felkutatása és minden, amit a Bárka védelme megkövetel. Két főhősünk, Bromin, egy vadisznó-, és Dux, aki egy kacsahumanoid. Szakszavakkal élve viszont antropomorf állatok, vagyis emberszabásúak, így két lábon járnak, van kezük és tudnak beszélni. Később többen is csatlakoznak majd a bandához, de összességében egyidejűleg három karaktert tudunk irányítani.  Nem kifejezetten szerepjáték, de sokat fektettek a csapattagok jellemeire, aminek ugyan nem sok köze van a játékmenethez, ellenben remekül színesíti a hangulatot. Dux, a mindig kétkedő kacsa, míg Bromin a ”minden áron teljesítenünk kell a küldetésünket” típusú vaddisznó, így sokszor akadnak össze dialógusokban és humoros beszólásaik feldobják a játékost.


Maga a harcrendszer az XCOM féle taktikai stílus, de sokkal érdekesebb, hogy itt nem egy bázis menedzselős szisztémát kaptunk, hanem valós időben van lehetőségünk felfedezni a világot. A Zóna különböző kisebb zónákra van bontva. Mindegyikben különböző szintű ellenfelek találhatóak és vannak olyan helyszínek is, ahová nem a történet miatt kell mennünk, hanem a jobb zsákmány vagy éppen a tapasztalati pont reményében. Érdemes ezekkel a helyekkel is foglalkozni, egyrészt azért, mert a játék baromi nehéz, maximális figyelmet érdemel minden lépésnél, másrészt pedig elszórt szórólapokon vagy lakossági figyelmeztetésekből tudhatjuk meg, hogyan pusztította el magát a civilizáció és az emberek miként próbálták túlélni az utolsó pillanatokat. Eljuthatunk kihalt kórházakba, temetőkbe, kocsival tömött alagutakba, camping zónákba és még sorolhatnám.


Amikor megpillantunk egy ellenséget, még nem kezdődik meg a harc, hanem lehetőségünk van lopakodni. Látjuk ellenfeleink látószögét, így azt elkerülve tudunk helyezkedni, elkaphatjuk a kószáló magányos egységeket. Ellenben oda kell figyelni, hogy ha elkezdjük a harcot, akkor hiába van egy csapat vadkutya a pálya másik szegletén, azok is jönni fognak és így egyszerre jóval többen ütnek rajtunk. Ezt a néma, vagyis hangtompítós fegyverekkel lehet kiküszöbölni. Ha sikerül az egyedül mászkáló ellenséget úgy megölni, hogy nem hallanak meg minket, akkor sikerrel jártunk. Amennyiben hangos lőfegyvert, gránátot alkalmazunk, vagy nem hal meg mire a gép köre jön, úgy riadoztatja a többieket és kész is a baj. Minden körben meghatározott akció pontunk van, amik fedezik magát a lövést, mozgást, képességeink használatát és természetesen az újra tárazást.


Nem kell aggódni, a harcok nem maradnak el tapasztalati pont nélkül, ami azt jelenti, hogy szintet lépünk és vannak egyedi képességek is. Egyrészt növelhetjük az alap értékeinket, mint élet és mozgási távolság, másrészt mutálódhatunk. Dux például molylepke szerű szárnyakat tud növeszteni, így kiemelkedik a fedezék mögül és nagyobb eséllyel talál el másokat. Ezek a speciális képességek viszont nem akció pontba, hanem gyilkolásba kerülnek, így ezt nem használhatjuk addig, amíg meg nem öltünk 4 ellenfelet. A Zónában szétszórva találunk megannyi kacatot és fegyvert, valamint relikviát. Puskáinkat és pisztolyainkat fejleszteni tudjuk illetve ellátni kiegészítőkkel, mint a gyújtószerkezet, ami több sebzést és esélyt a lángra lobbanásra biztosít, vagy különféle távcsövekkel, amik a pontosabb lövést biztosítják. De találunk páncélokat és sisakokat is. A Bárkán akad még egy bolt, ahol a kacatokat használhatjuk fizetőeszköznek, így vásárolva fegyvereket, gránátokat vagy medikit-et. A relikviákat viszont, ami a civilizált életből visszamaradt tárgyak, mint autó akkumulátor vagy rádió, értékes passzív képességekre válthatjuk, amit az egész csapat élvez a guberálás és harcok alatt.


A Mutant Year Zero: Road to Eden tehát egy rendkívül hangulatos taktikai játék lett. Bár nincs nagy kihívója, hiszen a stílushoz ritkán nyúlnak, mégis a fejlesztőcsapat mert elrugaszkodni a hagyományos elemektől és újításokat mutatott a felfedezős rendszerrel. Persze vannak hibái és monotonitása, de szép próbálkozás és rendkívül hálás vagyok, hogy ezt a svédek által elképzelt világot bemutatták nekünk. Remélem kalandozhatunk még a Zónában.

Review score
 8.0A Mutant Year Zero: Road to Eden egy remek taktikai játék, amely megtornáztatja a játékos agyát. Kellemes órákat fogunk a Zóna felkutatásával eltölteni, a humoros párbeszédek pedig megalapozzák a jó hangulatot.