Phantom Doctrine - Teszt

Első ránézésre a Phantom Doctrine nagyon hasonlít az XCOM játékokhoz: ugyanaz a kamera nézet, megegyező harcrendszer, fejleszthető karakterek és bázis menedzsment. Mondanám azt, hogy van amiben újít a játék, de nem, ez egy az egyben egy copy, annyi különbséggel, hogy egy futurisztikus ufós lövölde helyett most hidegháborús környezetben találjuk magunkat. Én a magam részéről nem fájlalom a kb. 100%-os hasonlóságot, hiszen olyat másolni, ami jó, az nem feltétlen rossz dolog. A CreativeForge Games egyszerűen szórakoztató játékot akart alkotni és okosan tették, hogy az XCOM-ot vették alapul. A hidegháborús cuccok, ahol a CIA és a KGB kerül egymással szemben, egyébként sem néznének ki jól, ha esztelen lövöldébe csapnának a hullámok. Nem, ez a lopakodós körökre osztott, jól megfontolt lépéseket igénylő rendszer remekül passzol a Phantom Doctrine-ban.

Az egész úgy kezdődik, hogy választanunk kell egy kémszervezetet, aminek irányítói leszünk. Egyelőre csak az amerikai CIA és az orosz KGB áll rendelkezésre, de van hely egy harmadiknak is, én feltételezem ez később kerül majd be a játékba és minden bizonnyal az angol MI6 lesz. Én a magam részéről az anyaföldet akarom szolgálni, ha már kémkedni kell akkor csináljuk a jól bevált vörös módszerrel. Ügynököket kell szereznünk és kiképeznünk, ami azt jelenti, hogy van szintlépés és vannak egyedi képességek is, valamint, de nem utolsó sorban, kozmetikai opciók, egy rakás. Nagyon ötletes szerintem, hogy útlevél képet kell választanunk a karakterünknek, valamint nemzetiséget is, így a KGB-t tele lehet pakolni magyar ügynökökkel. Számtalan szépészeti lehetőségek is vannak, így mehetünk gyakorló ruhában, kosztümben szemfedővel és még sorolhatnám. Meg kell hagyni a játék elég bugos, bár nem az a fajta, ami a játékmenetet akadályozza, hanem inkább grafikai hibákkal van tele. A karakterkészítésnél tapasztaltam, hogy ha szivart vagy cigit akartam az ügynök szájába tetetni, mert mitől lenne hitelesebb, akkor a képernyő egy fix pontjára montírozta a füstölgő ceruzát, miközben az emberem mozgott, így gyakorlatilag az arcából és az orrából lógott ki az egész. Egynek vicces volt.

A történet elég kusza, tele kémkedéssel, lopással és mindenféle plusz adalékkal, amiket független kémszervezetek és bérgyilkosok kevernek bele. Rendkívül szórakoztató és végre az orosz szereplők nem akcentussal beszélik az angolt, hanem bizony saját nyelvükön szólalnak meg. A harcot csak annak kell bemutatnom, aki nem ismeri az XCOM-ot. Az egész akció egy megadott méretű térképen zajlik. Miután léptünk és fedezékbe vonultunk minden ügynökünkkel, az ellenfél következik és ez a ciklus ismételgeti magát, szóval igazi taktika az egész. Talán az ufós játéknál valamivel nehezebb dolgunk van, hiszen a kémkedés magával vonzza azt, hogy nem vagyunk Rambók, bizony az árnyékban kell maradnunk, halkan osonnunk és óvatosan ölnünk. Ha nem hangtompítós fegyvert sütünk el, akkor az őrök máris nem a szokásos unalmas pályáikat róják, hanem keresnek minket. Ha nem figyelünk a kamerák szögére megszólal a riasztó és az előbb említett metódus indul el, bár az elektronikát bizonyos helyeken ki lehet kapcsolni. A terület tele van épületekkel, amik több szintből is állnak, csakhogy bonyolultabb és még átláthatatlanabb legyen az egész, bár ezt nem hibaként mondom, ide kő kemény agy kell, ha veszteségmentesen akarjuk lenyomni a küldetést.

A Phatnom Doctrine azért próbált valamicskét fejleszteni a játékmeneten, kérdés, hogy ez javára vált-e. Ahogy az XCOM-ban, egy körben megadott lépést tehetünk meg és sosem 100% a lövéseink találati célja, ám hiába van az ellenfél, vagy mi fedezék mögött, nem ettől függ a tüzelés sikere, hanem egy úgynevezett awareness ponttól. Minél több van, annál nagyobb az esélye, hogy kitérünk a támadás elöl, ám ez minden alkalommal csökken. Bár körönként valamennyi termelődik, mégis, egy idő után, még ha vasbeton fal mögött állunk is, be fogjuk kapni a golyót, így maga a fedezékrendszer feleslegessé válik, hiszen az ellenfél átlő a falon. Emiatt a játékosok nagyon lázadnak és szerencsére a csapat kijelentette, hogy dolgozni fognak ezen az ügyön.

Van egy főhadiszállásunk, ez a játék menedzsment részét képzi. Itt kel különböző irodákat építettnünk, ahol ügynököket tudunk toborozni és fejleszteni. Persze mindenhez pénz kell, amit a mellékküldetéssekkel szerzünk meg. Egy világtérkép áll rendelkezésünkre ahol apró feladatokat kell elvégeznünk. Likvidálni bérgyilkosokat, informátort kimenekíteni vagy adatokat lopni. Ezeknek egy részét anélkül is meglehet csinálni, hogy elsütnénk a fegyvereinket, így akik szeretik a lopakodós stílust, azok kiélhetik magukat. A küldetések során szerzett információkat pedig egy minijátékban tudjuk rendezni: szövegeket olvasunk és a kulcsszavak kiemelésével táblán összekötjük a kapcsolatokat. Kis lazítás két éjszakai meló között.

Senkit se bizonytalanítson el a Steam értékelése a játéknak, az csak a fentebb említett awareness rendszer miatt van, amit valószínű idővel megold a csapat. A Phantom Doctrine egy kellemesen nehéz játék, remek hidegháborús hangulatot idéz elő, csak vérbeli kémeknek ajánlott, hiszen az esztelen lövöldözés nem kifizetődő. Én tapasztaltam némi bugokat, cigis kozmetikait amit említettem, valamint egyszer az egyik átvezető videóban az egyik ügynököm lelőtt egy renderőt, viszont mikor elkezdődött a pálya megint életben volt. Bár nem mint ellenség, hanem egyszerűen csak állt és a helyén mocorgott, ahelyett hogy vérbe fagyva feküdt volna a földön. Ezek fölött én el tudok tekinteni, a játék hangulata amúgy is hamar beszippantja az embert és később ezeket már észre sem veszi.

Review score
8.0	A Phantom Doctrine egy remek kémes-hidegháborús játék, ami egy jól bevált rendszeren alapul. Egyelőre vannak hibái, amik miatt néha igazságtalan és nehéz lehet 1-1 küldetés, de a fejlesztő csapat dolgozik a finomításon, így a téma kedvelőinek feltétlen ki kell próbálnia