2018. május 19., szombat

Pillars of Eternity 2: Deadfire - Teszt


Anno 2015-ben, nagyjából 70000 lelkes Kickstarter-támogató segítségével, az Obsidian sikeresen elkészítette a régi, klasszikus szerepjátékok, mint a Baldur's Gate és Planescape: Torment, szellemi örökösét, a Pillars of Eternity-t. A játék remekül sikerült, és a rajongók is elégedettek voltak, hiszen azt kapták, amit vártak: mély harcrendszert, rengeteg, jól megírt párbeszédet, és remek, alakítható történetet. A fejlesztők most három évvel a nagy sikerű első rész után, most itt vannak a a Deadfire alcímet viselő második résszel, amely az első részben megismert világ egy új, sokkal egzotikusabb vidékére a Deadfire-szigetvilágba kalauzolja el a játékost.

A játék főhőse az előző rész hőse, a Vigyázó, aki képes a halott lelkekkel beszélgetni, vagy akár képes az élők lelkének előző életeibe is bepillantást nyerni. Az első játék eseményei után járunk, amikor is hősünk úgy dönt, hogy szögre akasztja kardját, és nyugodtan éli életét Caed Nua erődjében. Ám a nyugalma nem tart sokáig, ugyanis az erőd alatti hatalmas kristály szobort megszállja egy Eothas nevű istenség, aki kitör a felszín alól, és ránk borítja otthonunkat. Szerencsére karakterünk túléli a dolgot, és megtudja, hogy az óriást a Deadfire-szigetvilágban látták, így hát hősünk elindul a Defiant nevű hajójával, hogy levadássza a monstrumot.


Mivel a Pillars of Eternity 2 egy erősen történet-vezérelt játék, így biztosan sokan kíváncsiak arra, hogy mennyire kötelező az első rész ismerete a folytatás játszásához. A magam részéről én azt mondom, hogy mindenki játsszon az első résszel, mert egy fantasztikus játék, valamint az első rész mentéseit importálhatjuk a folytatásba. Ettől függetlenül nem szükséges az első rész végigjátszása az új rész élvezetéhez, hiszen a program remekül összegzi számunkra az előzményeket, és lehetőséget biztosít arra is, hogy mi hozzuk meg a döntéseket az összefoglaló során. Érdemes tudni, hogy ez a kvázi mentés importálás-szimuláció eléggé részletes, ami sokakat taszíthat, ám szerencsére nekik sem kell félni, mert ők választhatnak az Obsidian által előre legyártott változatok közül. Érdekesség, hogyha valami előző játékbeli döntésünk hatással van az új játék eseményeire, egy szimbolum jelzi is nekünk.

Játékmenet szempontjából a Pillars of Eternity 2 nem tartogat meglepetést azok számára, akik már játszottak valamilyen cRPG-vel. Karaktereinket izometrikus nézőpontból irányítjuk a térképen, emberekkel beszélgetünk, szörnyekkel és más ellenfelekkel harcolunk, valamint különböző kazamatákban barangolunk és fosztjuk ki azokat. A játék során városokban, falvakban, templomokban és dzsungelekben mászkálunk majd, amelyek tömve vannak, hosszú, elágazó küldetésekkel, és érdekes karakterekkel. Karaktereink szintet lépnek, új képességek birtokába jutnak, és egyre erősebb tárgyakat szereznek. Minden megvan tehát, amit egy klasszikus szerepjátéktól elvárhat az ember.


Szerencsére azért van valami, ami megkülönbözteti kissé a játékot a többi hasonló programtól, ez pedig a hajókázás. A hatalmas Dedfire-szigetvilágot hajónk segítségével járhatjuk be. A hajónknak természetesen szüksége van legénységre, amelyet kocsmákban toborozhatunk, vagy akár össze is futhatunk velünk kalandozásaink során. A legénység persze nem fog ingyen, és étlen-szomjan dolgozni nekünk, így gondoskodnunk kell az ellátásukról is. Attól függően, hogy milyen minőségű az ellátmány, fog alakulni a morál, ami kihatással van a legénység harci képességeire is. Érdemes tehát lehetőség szerint a legjobb életminőséget biztosítani embereink számára.

Az etetésükön és itatásukon kívül sok más dologra is figyelnünk kell. Az emberek megsérülhetnek, vagy akár lehetnek konfliktusok is közöttük. Ezek a dolgok egy érdekes, friss és jópofa réteget add hozzá, az amúgy is mély játékmenethez. A dolgot picit árnyékolja azonban, hogy maga a hajóval történő navigálás nem túl érdekes, mivel csak kattintunk a térkép egy pontjára, és a hajónk odamegy, valamint egy idő után dugig leszünk a legjobb minőségű ellátmánnyal is, így a morál magasan tartása sem okoz majd semmiféle kihívást a későbbiek során.


Szerencsére hajóval folytatott csaták már sokkal érdekesebbek. A körökre osztott küzdelmek, egy szöveges menüben zajlanak, ahol láthatjuk, hogy a hajónk mely oldala néz az ellenfél felé, láthatjuk az összes szükséges információt saját és ellenfelünk hajójáról, és különböző parancsok kiadásával irányíthatjuk a legénységünket. Megfordíthatjuk a hajónkat, hogy más pozícióból támadjunk rájuk, de növelhetjük, vagy éppen csökkenthetjük is a köztünk lévő távolságot. Mivel az ágyúk csak meghatározott távolságból hatékonyak, ezért érdemes jól pozicionálnunk magunkat. Érdemes észben tartani, hogy a csaták során nem csak az ellenfél, hanem a saját legénységünk is megsérülhet, így ha valaki fontos meghal közölük, például a kormányos, akkor igencsak nagy bajban leszünk.

Hajónk, a Defiant testreszabásával jóval könnyeben élhetjük túl az ilyen incidenseket. Gyorsabb vitorlákkal, erősebb ágyúkkal és hajótesttel bátrabban állhatunk neki a küzdelmeknek. De, ha úgy tartja kedvünk, akár egy teljesen úgy hajót is vásárolhatunk. A különböző méretű hajók közül biztosan mindenki megtalálja a számára szimpatikusat. Azok számára, akiknek ez a tengeri csatározás nem jön be, van egy jó hírem. A csata elején dönthetünk úgy, hogy teljes sebességgel megközelítjük az ellenfél hajóját, és átszállunk rá. Ilyenkor ismét a megszokott izometrikus nézetben irthatjuk ki a legénységet, a klasszikus hollywoodi filmek stílusában.


Persze, ahogy már mondtam, a Deadfire oroszlánrészét nem a hajókázás, hanem a cRPG-elemek adják, és bizony a játék legjobb részei azok, amikor a hajónkkal kikötünk valamelyik szigeten. Az első rész helyszíne Dyrwood is egy remekül megalkotott világ volt, ám a Deadfire-szigetvilág még sokkal érdekesebbnek és idegenebbnek hat. Furcsa és idegen vallások és kultuszok, ősi tengeri sárkányok, vízformáló papok, és sok más érdekesség vár ránk a kalandjaink során.

Az új helyszín egy sokkal vadabb környezet, mint amilyen Dyrwood volt, amely két frakcióra oszlik. Van az őslakos Huana, akik életét és kultúráját fenyegeti a másik frakció, a Vailian Kereskedelmi Szövetség. Természetesen mi dönthetjük el, hogy kinek az oldalára állunk, már ha egyáltalán szeretnénk választani.


Amúgy említettem, a játék fő célja, hogy megtaláljuk és legyőzzük Eothast, a Pillars of Eternity 2 a prológus után elengedi a kezünket, és lényegében oda menetünk, és azt csinálhatunk a világban, amit szeretnénk. Természetesen ennek az a hozadéka, hogy milliónyi mellékküldetést veszünk fel, ami így az elején még egy picit talán sok is, de mivel ezek mind remekül megírt missziók, így sokszor kapjuk azon magunkat, hogy a végigjátszás során már több, mint tíz órája rá se néztünk a főküldetésre. Ez tipikusan az a játék, ahol érdemes elveszni a rengeteg tennivalóban, mert bizony nem időhúzásnak lettek belerakva a játékba. A Pillars of Eternity 2 minimum 50 órányi tartalommal szolgál a játékosok számára, de ez játékstílustól függően simán felkúszhat akár 100 fölé is.


Természetesen a küldetések során harcolni is fogunk bőségesen. A játék harcrendszere a már megszokott félig-meddig valósidejű rendszer, amit bármikor megállíthatunk. Az, hogy mennyire vonjunk bele magunkat a dologba, az csak rajtunk múlik, hiszen bekapcsolhatjuk a társaink MI-jét, de akár anélkül is játszhatunk, és akkor mi adunk ki minden egyes utasítást a karaktereknek. Az utóbbi opció a magasabb nehézségi szinteken már szinte kötelező, hiszen ott már csakis pontos taktikázással győzedelmeskedhetünk. A játék amúgy se túl egyszerű, szóval bizony a keményebb csatákban nem árt, ha mindig mi határozzuk meg, hogy ki mit csináljon.

Ha már a társainkról is szó volt, érdemes megemlíteni, hogy vannak visszatérő társak a játékban. Ott van a farmerből lett katona, Edér, az elf varázsló, Aloth, és Pallegina, a paladin. Rajtuk kívül még egy csomó más új karakter csatlakozhat hozzánk, mint például a Xoti nevű pap, vagy Tekēhu, aki egy godlike (ez egy faj a játék világában) kántor. A régi arcokat (vagy portrékat) remek érzés volt látni, és szerencsére az új karakterek is kellőképpen érdekesre sikerültek. Remek újdonság, hogy a Deadfire-ben már társaink reagálnak döntéseinkre, így egy tök jó kapcsolatrendszer mélyíti tovább a szerepjátékos aspektust, és igen, van karakterek közötti románc is.


Ránézésre a Deadfire nem változott borzasztóan sokat az elődjéhez képest, ami lényegében nem is probléma, hiszen ezt várjuk el tőle. A karaktermodellek sokkal szebbek lettek, ami mindenképpen üdvözölendő dolog, valamint az egész rendszer megspékelték valós idejű fényekkel is, aminek köszönhetően az amúgy is szép renderelt környezet egyenesen gyönyörű lett. De ettől függetlenül is azt az ismerős látványvilágot kapjuk, amit egy cRPG-től elvárnánk. A zenei anyag szintén ütősre sikerült. Ugyanaz a Justin Bell szerezte, aki az első rész soundtrackjét is komponálta. Most is remek munkát végzett. Amikor a főmenüben felcsendült a játék fő témája, akkor úgy éreztem, hogy hazaértem, és ez szerintem remekül összefoglalja a játékot.

Pro:
+ Jó történet
+ Remekül megírt küldetések
+ Iszonyatos mennyiségű tartalom
+ Hajócsaták
+ Remek zene és látvány

Kontra:
- A hajókázás gyorsan kifullad
- Az újak számára túl kemény lehet

Review score
 9.6A Pillars of Eternity 2: Deadfire az utóbbi évek egyik legjobb szerepjátéka lett. Nyílván az old school stílus miatt nem való mindenkinek, de én mindenesetre melegen ajánlom minden szerepjáték-rajongónak!