2018. május 1., kedd

Frostpunk - Teszt


Négy év telt el azóta, hogy a 11 bit Studios kiadta pályafutásának a legnagyobb súllyal és sikert elérő játékát, a This War of Minet. Eleinte úgy voltam a játékkal, hogy ez nem több, mint egy "háború tépázta Sims túlélő játék", de hamar megváltozott a véleményem. Elkezdtem a történettel is foglalkozni, és ezzel együtt az atmoszféra magába is szippantott, így mondhatni én is fanboy-já váltam. Ugyanezzel a mentalitással tekintettem a Frostpunkra is, mivel a fejlesztők névjegye már a legelső gameplay videókban látszódott. A cél az életben maradás, bármibe is kerüljön. Több óra szenvedés után (13 óra a Steam mutatója szerint) végre gördülékenyen ment a játék első 15 napja, egy halál eset se volt, se egy amputáció, szóval tudom már, hogy miért is szeretem és utálom is egyben a Frostpunkot. Nem mellesleg a 20. nap után már egyenesen pokol zúdul majd a játékosra, nem egyszer fordult már elő velem, hogy kénytelen voltam újra kezdeni az egészet az elejétől, mert valamit nem fejlesztettem ki túl korán.


A játék története a XX. század elejéig nyúlik vissza, amikor még csak elterjedőben volt a gőzhajtásos gépek. Földünket egy váratlan klíma változás visszaröpíti az emberiséget a jégkorszakba. Azt nem tudni miért pont csak az Angliában élő londoni emberekre összpontosul a játék, de az ő életükről kell majd döntenünk (későbbiekben úgy sem fog senkit sem érdekelni az etnikai hova tartozás). A napokon át tartó fagy pont alatti időjárás miatt London lakói kénytelenek voltak elhagyni a várost és elindultak az egyetlen reményük felé, ugyanis egy rég elfeledett legenda szerint egy híres feltaláló egy olyan generátoron dolgozott, ami képes volt több ezer embernek egyidejűleg a túléléshez szükséges hőmérsékletet szolgáltatni addig, amíg táplálták neki a szenet (avagy feltalálta a központi fűtést). Hosszú utat kellett megtenniük, ami rengeteg áldozatot követelt, de végül elértek úticéljukhoz, majd kezdetét vette az őrült hajsza a túlélésért.


Játékstílusra a fejlesztők a 4X (eXplore, eXpand, eXploit, eXterminate; egyedül az exterminate az, ami úgymond nem illik a sorba ennél a játéknál) stílust próbálták belepréselni a Frostpunkba, és ez sikerült is neki. A mikromenedzselés szó szerint néha kikészített, mivel rengeteg dologra kell oda figyelnünk, szerencsére az idő lassítást belerakták a játékba, így néha gondosan át lehet tekinteni, hogy mi az, ami hiányzik. Legtöbbször én személy szerint ezt a funkciót nem használtam, mivel még ifjonc koromban rengeteget Starcraft 1, illetve 2-ztem, és meg is látszódott a játékstílusomon, mivel folyamat az időgyorsítást nyomkodtam (anno ~150 APM körül voltam, de most már biztos alig érném el a 120-at). Szóval a lényeg az, hogy van egy kis településed, amin hajléktalan emberek próbálnak életben maradni, és neked, mint a "Kapitány"-nak (így neveznek téged a település lakói), folyamatosan biztosítanod kell: szállás helyet, megfelelő klímát, orvosi ellátást, ételt, és még rengeteg más igényt kell majd kielégítened. Itt jönnek képbe a Törvények, amiket meghozhatsz, ha a helyzet megkívánja azt.


Felvázolok egy példát: van 80 lakosod, amiből 10 gyerek, 55 egyszerű munkás és 15 szakember. A 10 gyerek alap járaton kiesnek a munkáltatásból, mivel még gyerekek, így 70 embert kell munkába állítanod. Miután mind a 70 embernek adtál munkát, "bizonyos" emberek kérdőre vonják a hozzáállásod, miszerint a gyerekek nem csinálnak semmit, és itt jön képbe a törvény hozás, ami több felé ágazik el, de most ebben az esetben a gyerekek jövőjéről kell döntenünk és két opciót kínál fel a játék: Munkára foghatjuk a gyerekeket, ami annyit jelent, hogy vagy a nyersanyag szállításban segédkezhetnek (és ez biztonságos munkakörnek van titulálva), vagy gyerekszállót létesíthetünk, ahol a gyerekek tanulhatnak és egyéb, nem zavaró tevékenységgel foglalkozhatnak. Mindkét tövénynek vannak al ágazai is, ahol tovább konkretizálhatjuk az adott törvényt. Ha esetleg a játékos a gyerekeket fizikai munkára fogta be, akkor eldöntheti az al ágon, hogy a gyerekek a nyersanyag bányászásban vagy a gyárakban is dolgozhassanak (ez az ág számomra mindig dilemma volt, mivel nem telik el annyi idő, hogy a gyerekek felnőjjenek és ráadásként kegyetlenség kiküldeni őket a fagyba, így mindig a másik ágat választom). Ha a szakembereket segítő ágon mész tovább, akkor azt döntheted el, hogy az orvosoknak segítsenek vagy a feltalálóknak.


Természetesen a játék erőssége még mindig a feszültség keltésben rejlik, vagyis amikor valami nagyon radikális dolog történik, akkor szó szerint választás elé tesz téged a játék: kényszerít, hogy élet és halál között dönts. Eleinte nyomasztó belegondolni, hogy milyen lehet egy ilyen helyzetbe kerülni, de mivel egy játékról van szó, egy idő után már fogod tudni, hogy mi a helyes döntés és érzéketlenné válsz (mivel tudni fogod, hogy egy játékról van szó). Rengeteg lehetőség adatott a 3 fő nyersanyag begyűjtésére, ami a szigorú játék kezdés után egy igazi felüdülés, ugyanis elég vontatottá válik a játék legeleje, amikor az a cél, hogy egy bizonyos épület kombinációt kell megépítened, különben elég nehéz lesz utána a játék, és egyben ez a játék legnagyobb gyengesége is.


Megvallom őszintén úgy indultam neki a játéknak, hogy nem fog tudni lekötni egy óránál tovább, de amint azt már a cikk elején is mondtam, hamar megváltozott a véleményem pár óra játék után. Nyugodt szívvel ajánlom azoknak, akik szeretik az RTS játékokat. A játék jelenleg 30 euroért vehető meg Steamen keresztül, ami szerintem kicsit sok érte, főleg, hogy single alapú játék és majdnem mondható egy jobban kinéző mobilos játéknak.

Review score
 8.6A This War of Mine készítői megint megmutatták, hogy még mindig megvan a receptjük egy jó játékhoz. Az ára talán kicsit borsos, de mindenképp érdemes várólistára rakni, mivel vétek ezt a játékot kihagyni!