Warhammer: Vermintide 2 - Teszt


Amikor Trump összehívja a játékfejlesztés nagymestereit és szembesíti őket az ipar túlzott erőszakosságával, akkor ellenpéldának olyan játékok jelennek meg, mint a Warhammer: Vermintide 2. Persze az elnök úr alapból tévutakon jár, de viccesnek tartom a véletlen egybeesést. Mi tudjuk, hogy a való életbeli agresszivitás nem kapcsolható össze a videójátékokkal, hiába kell patkányok fejét összezúznunk, vagy levágnunk, esetleg ólommal telepumpálnunk vagy nemes egyszerűséggel elégetnünk. Nehéz választás áll előttünk, hisz el kell döntenünk, a fenteb leírtak melyik módszerét választjuk, majd kéz a kézben mehet is az izzasztó munka, sok gonosz patkány és káosz fatty vár ránk és barátainkra.


A Vermintide 2 rendszere igenhasonlatos a Vermintide-ra, én pedig rettentő vicces vagyok, hogy ezt a mondatot leírtam. A két játék egyébként a Leaft 4 Dead stílusát vitték tovább, ami leginkább az első rész esetében volt kockázatos. Ebben a témában másokkal együttműködve kell ellenfelek hordáit legyőzve egy lineáris pályán előre haladnunk. Persze a Valve játéka csak inspiráló volt, mintsem egy lemásolt alany. A Vermintide és kiváltképpen a 2, ami még több újdonságot és finomhangolást hordoz magában az elődjével szemben, bőven túlszárnyalta a zombis lövöldét. Ez azért is nagyszó, hiszen Gaben bácsi egyik játékáról van szó, valamint sok más fejlesztő is próbált hasonló típusú produktummal előállni, és ezek közül tudtok felsorolni egyet is? Ugye nem. A Vermintide 2 sikerét az is alátámasztja, hogy 1 hét alatt több, mint fél millió példány fogyott belőle, pedig még normális kiadó sem áll mögötte, hanem egy indie játékról beszélünk, amit a Fatshark csapat tett le nekünk. Ezútunk is köszönet nekik.


Készüljetek fel a skaven és káosz hordák megszámlálhatatlan katonái fogják megnehezíteni a dolgunkat, és ezt nagyon jól teszik, hiszen szórakoztató átgázolni a véres tetemeiken. Persze nem árt odafigyelni az elit ellenfeleinkre, akik megkéselik barátainkat, mérges gázzal dobálóznak vagy csak simán gépfegyverrel tüzelnek. Számos pályán próbálnak majd megállítani minket, de amint összebarátkoztunk a kardunkkal és lenyestünk némi fejet, rögtön ráérzünk a játék lényegére. Mindegy milyen patkány jön velünk ellenünk, a zúzó vagy vágó fegyverekkel szemben senki sem ellenálló és a fejek, na meg a végtagok, szomorúan köszönnek el gazdáiktól. Egyszóval ömlik a vér és folyik a trancsír. Persze a Vermintide 2 ennyire nem egyszerű. Egy ellenfél nem ellenfél az igaz, bár a méret számít, de ha huszan-harmincan jönnek ellenünk, az már izzasztóbb. Ezenfelül talent rendszerünk is van és zsákmányolunk hasznos tárgyakat lootbox képében, mert az már annyira divatos, hogy minden játékba kell.


Megannyi fegyverrel találkozhatunk a játék során, amik különböző játékstílust biztosítanak. A kések vagy a kard gyorsabb támadást biztosít, míg ahogy haladunk a nagyobb kétkezes eszközök felé, erősebb, szélesebb, ám ugyanakkor lassabb suhintások állnak rendelkezésünkre. Mindegyik fegyvertípusnak van előnye is hátránya is, szóval a játékostól függ, hogy melyiket részesíti előnyben. Én kard párti voltam, az úgy az aranyközéputat képezi. A játékmechanika már nem ennyire színes. Fejre célzással tudjuk a legnagyobb sebzést bevinni, használhatunk lassabb, de erősebb támadást, illetve blokkolhatunk vagy kitérhetünk. Ezzel ki is ürült a harci lehetőségeink tárháza. Az egyszerűbb szinteken elég, ha cséphadaró módjára csak szegjük a fejeket, később azért már fontos az időben blokkolás, a reflexeket megpróbáltató kitérés és nem mellesleg a megfelelő csapat munka.


Utóbbi akkor számít leginkább, ha valamilyen elite ellenfél van a környéken, hiszen sok közülük képes kiiktatni egy izolált játékost. Ha valaki elcsatangol és jön egy assassin, aki meglepetés szerűen a semmiből ugrik elő és támadása csak a csapattagok által megszakítható, akkor lehet későn érünk a segítségére. De ott van gépfegyveres patkány vagy a méreg dobálók, akik nagyon sokat sebeznek területre, így az egész bandát mozgásra kényszerítik. Szerencsére nem nehéz ellenfelekről beszélünk, inkább olyanokról, akiket bár könnyen ki lehet iktatni, viszont ehhez gyorsan észre is kell vennünk őket. Persze itt is megtalálható a nagyobb darab patkányok, mint a Rat Ogre, akit azt hiszem nevéből adódóan nem nagyon kell bemutatnom. Vele a harc egy kisebb boss fight-nak felel meg. Sokat sebez és az élete sem kevés.


A megannyi közelharci eszköz mellett minden karakter rendelkezik távolsági fegyverrel, bár véges lőszerrel. Itt is széles arzenál áll rendelkezésünkre: van gyorsan tüzelő íj, míg az íjpuska lassabb de erősebb. A lőfegyvereknél is hasonló a helyzet: ott a gyorsabb, de gyengébb pisztoly, míg a shotgun lassabb, erősebb, viszont szórása miatt nem effektív hosszú távon. A pályákon elszórva találunk muníciós ládákat, így ha kifogy a lőszer, újra tudunk tárazni. Ez alól kivételt képez Sienna, aki a mágus szerepét tölti be. Neki nincs szüksége se nyílra se töltényre, hogy használja a távolsági támadásait, hiszen mágia által csiholja a tüzet, ellenben passzív képessége, hogy minél intenzívebben perzseli fel a patkánykákat, annál lesz ő maga is tüzesebb, amivel képes saját magát is felrobbantani. Ezt a képességét egyébként végszükség esetén éppenséggel használni is lehet, nagyobb hordák legyőzéséhez, de számolni kell azzal, ha nem hagyunk magunknak időt lehűlni, akkor gyakorlatilag kinyírjuk magunkat.


Rajta kívül még 4 másik karakter van a játékban, tehát összességében 5 elérhető. Mindegyiknek egyedi talent rendszere, sajátos fegyverei, valamint passzív és aktív képessége van. Ezenkívül még 2 feloldható alternatív verzió érhető el, amit a játék career-nek nevez. Ezekhez a jól bevált xp gyűjtéssel férhetünk hozzá. Minden career új talent rendszert, képességeket és játékstílust kínál, így tulajdonképpen 15 különféle karaktertípus áll rendelkezésünkre.


A lootbox rendszer annyira nem undorító, mint más játékokban és szerencsére nem is olyan dolgokat tartalmaz, aminek rendszerint a játék tartalmának kéne lennie. Szimplán tárgyak és nyersanyagok találhatóak bennük, amik kiábrándítók, hiszen attól függ milyen erősek vagyunk, hogy mit rejt a box. A fő problémám az volt, hogy nincs lehetőségem kontrolálni a jutalmam, csak reménykedni tudok most egy jobb kard fog esni, nem pedig egy újabb buzogány, aminek nem jön be a stílusa. Egyébként minden tárgynak van egy power level-je, ami egyrészt azt tükrözi, hogy milyen erős, másrészt a karakterlapunkon ezek összeadódnak, mert a magasabb nehézségi szintek minimumhoz vannak kötve. Így ha nincs meg például a 100 power level, akkor nem mehetünk azon a nehézségi fokon.


Lootbox jár szintlépés és a küldetések elvégzése után. Közelharci és távolsági fegyvereken kívül tartalmazhatnak még necklace-t, charm-t és trinket-et. Természetesen ezek is növelik a power level-t, valamint passzív attribútumokkal is rendelkeznek, mint magasabb kritikus találati esély vagy nagyobb kitérési távolság. Craftolásnál lehetőség van a nem használt tárgyainkat betörni alapanyagért, amikből később fejleszteni tudjuk tárgyainkat vagy éppen újra sorsolni passzív képességeiket. Ezzel mondjuk küszöböltek a lootbox random tárgyak problémáin.


A játék egyébként lenyűgözően szépen használja a fényeket. Grafikailag azt hiszem egy jól megkomponált, remek atmoszférájú és ötletes kinézetet kaptunk, amelynek minden perce öröm. Kaland az erdőben, vagy romos városokban, teljesen mindegy, a sötét Warhammer hangulat garantált. 13 küldetés vár ránk, más-más feladatokkal és ellenfelekkel, változatos területeken. Hiába lineárisok a térképek, a dús akciók elterelik erről a figyelmet, ráadásul afféle mini puzzle játékok is helyet kaptak. Nem csak annyiból áll az egész, hogy jussunk el A-ból B-be, hanem feladatokat is meg kell oldanunk, miközben patkány hordák próbálnak szabotálni. Van, hogy egy három körből álló hatalmas puzzle-t kell úgy mozgatnunk, hogy kirajzolódjon a megfelelő mintázat, vagy vak sötét bányában kell egy csillét végig tolni.


Összességében a Warhammer: Vermintide 2 egy nagyon szép játék, mely remekül visszaadja a groteszk, humoros de sötét fantasy-t. Egy jó kis csapattal minden perc, amit a patkányok vérében ázva töltünk móka és kacagás. Persze nagy szükség van az együttműködésre, pláne a nehezebb szinteken, így elég nagy kihívást is nyújt. Rengeteg lehetőség adott a fegyverek, karakterek, career-ek és talent-ek révén, így mindenki megtalálja a maga stílusát, vagy éppen újakat próbálhat ki. Úgy gondolom bőven fog még tartalom kijönni hozzá, így egyhamar nem fogjuk megunni.

Review score
 9.0A Warhammer: Vermintide 2 hozta a hozzá fűzött reményeket. Egy remek csapatjáték, amely elkalauzol minket a groteszk warhammer fantasy világba. Számtalan lehetőség áll rendelkezésünkre a patkányok likvidálásában, így mindenki megtalálja a magának legalkalmasabbat. 

Összes oldalmegjelenítés