Medieval Kingdom Wars - Kipróbáltuk az Early Access verziót



Medieval Kingdoms Wars - Az első benyomások

A Kingdom Wars és a Kingdoms Wars 2 elkészítése után a Reverie World Studios INC ezúttal még nagyobb fába vágta a fejszéjét és megpróbálják megvalósítani azt a projektet amik ők álmaik projektjeként emlegetnek. A Medivel Kingdoms Wars nemrégiben jelent meg korai elérésű címként és volt szerencsénk annak rendje és módja szerint belevetnünk magunkat és megnézni mire is lehet majd számítani mikor körülbelül 10 hónap múlva megkapja végleges állapotát a játék.

Jelen sorok megírásakor már előzetesen annyit el tudok mondani, hogy a játék jelen pillanatban még keveset mutat esetleges jövőbeli önmagából. Az Medieval Kingdoms Wars nem titkolt célja kicsit
új perspektívából bemutatni a középkori csatározásokat és hatalmi harcokat. Azonban aki kipróbálja a játékot rögtön olyan elemekkel találja magát szembe amik más hasonló címekből már ismerősek lehetnek.

Hangulatát tekintve a játék kicsit Stronghold, kicsit a paradox valamelyik stratégiai játékát idézi. Gyakorlatilag egyfajta keveréke a sikeresebb címeknek egyfajta csavarral. Játékmenetet tekintve a főbb hangsúly egyértelműen a harcokra van kihegyezve, azonban szükség van a gazdaság egyengetésére is a sikeres hadjáratok kivitelezéséhez.

A kampánytérkép egészen hangulatos lett, ami a játék egyik nagy pozitívuma

Történetet mint olyat gyakorlatilag a tutorialban fogunk találni a játék többi részébe egyelőre még nem sok minden lett ezen a téren beépítve. A játékmenet rész pedig mint említettem a harcokra van kihegyezve azon belül is elsősorban a középkori ostromokra épít nagy erősen. Akár védekezni kényszerülünk a harcok során akár támadunk első és legfontosabb dolgunk a háttér, pontosabban a gazdasági háttér kialakítása. Ehhez a játék négy nyersanyagot vesz alapul, mint az élelmezés, a fa, a kő és a vas ami a fizetőeszközt fogja megtestesíteni.

A megfelelő ellátási hálozat kialakításához bizony építkeznünk kell majd mégpedig ezt csak fix helyeken tudjuk megtenni. Egy-egy tábor megfelelő mennyiségű építési területtel rendelkezik így rögtön gondolkodni vagyunk kénytelenek annak tekintetében, hogy mire is építjük majd fel a stratégiánkat. Ugyanis nem lesz lehetőségünk az összes épületet felépíteni adott csata során.

A különböző nyersanyagok gyűjtésére különböző módszereket kínál a játék. Az egyik legfontosabb nyersanyagunk a fa lesz, melyet favágással vagy kereskedelemmel tudunk majd begyűjteni (minél többet veszünk annál drágább lesz). Ebben segítségünkre a jobbágyok lesznek, melyeknek manuálisan tudjuk kijelölni, hogy milyen tevékenységet végezzenek. A módszer gyakorlatilag a Stronghold megoldásait idézi miszerint a jobbágy elgyalogol a fához, kivágja azt, majd hazaszállítja a főhadiszállásra.

Építkezni ilyen építési területeken tudunk majd...Nem tartom túl modern megoldásnak, de a taktika szempontjából tényleg fontos mit építünk meg

A fa begyűjtése gyorsítható különböző fejlesztések kikutatásával melyeket a jobbágyok esetében a főépületnél, míg a nyersanyagbegyűjtő kocsik esetében az ezt előállító raktárépületben lehet megtenni. Mind a főépület és a raktárépület is fejleszthető, ami egyrészt csökkenti a bennük fejleszthető kutatások költségét, valamint az ezekben az épületben végzett tevékenységek hatékonyságát. A nyersanyagbegyűjtő kocsik funkciójukat tekintve kivezényelhetők a mezőre és gyakorlatilag mobil raktárként üzemelnek azaz a jobbágyok már itt le tudják rakni rakományukat.

Lényegében a játékben létező összes épület szintje a fentebb leírt módon fejleszthető és mindegyikben van lehetőségünk a hozzá kapcsolódó funkciókat fejleszteni. Egy katonai barakk megépítésekor például gyalogos egységeket tudunk majd verbuválni és az épület fejlesztésével katonáink az épület szintjének megfelelő fejlettségi szintűként fognak majd a játéktérre lépni. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy a hármas szintűre fejlesztett barakkból hármas szintű lándzsások fognak tudni előjönni. A barakkban értelem szerint csak a barakkban képezhető egységekhez kapcsolódó fejlesztéseket tudunk majd kikutatni. A fejlesztések minden esetben élelmet fát, fémet vagy vasat igényelnek.

A vas és a kő külön épületben állítható elő és a játékban a későbbiekben majd különböző bányák is helyet kapnak majd ahol közvetlenül nyílszíni fejtés révén tudnak majd jobbágyaink bányászni. A vas és kő elállító épületek fejlesztés után nagyobb termelésre képesek. Az érdekesebb nyersanyaggyűjtési formák közé tartozik még az élelem előállítása. Azért itt se várjunk strongholdi mélységeket, ugyanis a lehetőségek ennél sokkalta korlátozottabbak.

Ez már egy egészen ütőképes haderő

Az élelem előállítása külön épületben zajlik ahol malacokat, tyúkokat, birkákat és teheneket tarthatunk. Ezek azonban nem maguktól teremnek, hanem némi élelmet kell azért beáldozni, hogy akár egy malacunk is legyen. Ahogy "legyártódott" az állatfarm folyamatosan termeli az élelmet azonban rendkívül kis mértékben, sőt némelyik jószág, mint például a birka a gyapja révén még némi pénzhez is juttatja a játékost. Amennyiben nagyobb mennyiségű élelemre van szükségünk utasíthatjuk jobbágyainkat az állatok levágására, amikor is hirtelen nagyobb mennyiségű ellátmányunk lesz azonban az egyenletes ellátás megszűnik amíg újabb jószágot nem szerzünk be.

A mostani verzióban a nyersanyagok beszerzése komoly fejtörést okoz pontosabban a fa begyűjtése rendkívül nehézkes főleg mivel a hatékonyabb módszereket a játék nem magyarázza el. A fa különösen fontos tekintve azt, hogy gazdaságunkat vagy ha úgy tetszik hadi táborunkat fából készült fallal védhetjük. Ezen feature tekintetében szintén elfelejthetjük a strongholdhoz hasonló megoldásokat. A fa táborfal csak fix helyen építhető és egy épületre kattintással automatikusan történik mely során a fa a falak elemeinek függvényében vonódik le a raktárkészletünkből. Egy ilyen táborfal kiépítése rendkívül költséges művelet kiváltképp ha azt nézzük sok katonai egység előállításához is kell a fa.

Fa igénye elsősorban a különböző íjászoknak és a miliciának van. A legtöbb közelharci gyalogos egység, valamint a lovasság inkább vasat igényel, míg a játék ostromgépei szintén elsősorban fa igénnyel rendelkeznek. Az élelmezés pontosan a katonaság kialakításában lesz kiemelt szerepű ugyanis szinte mindegyik katonai egység előállításához élelem is kell. Katonáink ahogy fentebb is írtam már alap szintnél magasabb szinten masírozhatnak ki a barakkból ha költünk annak fejlesztésére. Szintet egyébként harcban is tudnak lépni melynek során hatékonyabb gyilkológépek lesznek. Értelem szerint a csata nem hagyja majd nyom nélkül bakáinkat, akiket a templomból verbuválható papok tudnak majd formába lendíteni ha nagyobb veszteségeket szenvednének.

Egészen komplex erődítményekben is megfordulunk majd. Kár, hogy a falak csak fix helyekre "építhetőek".

A középkori hadviselésben a falak kiemelt szerepet kaptak és nincs ez másképp a Medieval Kingdoms Warsban sem. Ahogy fentebb említettem először csak fa alapú falakat tudunk felhúzni, de már ezekre is tudunk majd íjászainkból vezényelni jó néhányat. Amint kiépület a teljes fa alapú falrendszer és kikutattuk a megfelelő technológiát valamint van elég kövünk hozzá már épülhet is a strapabíróbb kőből készült erőd fa alapú helyére. Ezen a ponton vállnak fontossá a játékban jelenlévő különböző ostromeszközök, mint a katapultok, trebuchék, íjászoktól védő mobil falak, ostromlétrák, ostromtornyok.

A hadi egységeink között alapvetően jó néhány típusú íjász, számszeríjászok, milicia, vadászok, közelharcos buzogonyások, kardosok, lándzsások és lovasság kap majd helyet. A keresztes lovagokon keresztül egészen a nehézlovasságok sokféle csapattal tudunk majd hadba vonulni, mely során nem csak az ellenséges sereg elpusztítása lesz a célunk hanem különböző stratégiai pontok elfoglalás illetve az ellenséges utánpótlási épületek lerombolása is. Fontos megemlíteni, hogy ez utóbbit vagy ostromgépekkel lehet kivitelezni vagy közelharci gyalogos katonákkal.

Visszakanyarodván kicsit az építészethez a katonai és gazdasági épületek mellé támogató építmények is felhúzhatok, mint például a piac ahol nyersanyagokat vehetünk és adhatunk el és ami nyomon követi a piac alakulását. Ha elárasztjuk a piacot véget nem érő kőmennyiséggel a játék egyre kevesebbet fog majd érte fizetni így tartva kordában az ilyen módon történő végtelen pénzszerzést. Lehetőség van továbbá kovácsműhely üzemeltetésére vagy fegyvertár felhúzására melyek a fegyverek és páncélok fejlesztésének szentelt épületek.

Harcosainknak még egyedi képességei is vannak (bal alsó sarok), de sajnos még ez se tudja kirángatni a játékot a súlyos középszerűségből és még jófej voltam ezzel a jelzővel.

A játékmenet tehát egyértelműen a harcra van kihegyezve. Sajnos azonban az AI egyelőre nem áll a helyzet magaslatán. Könnyen kiismerhető és elég egyértelmű taktikákkal próbálkozik, amit egy jól telepített fallal és rajta lévő íjászokkal könnyen ki lehet védeni. Már ezen a ponton is számos buggal találkoztam egyébként mint például amikor a kapun bevonuló ellenfélre rácsukjuk a kaput az adott egység még simán átgyalogol a csukott kapun is.

A játék grafikailag senkit nem fog lenyűgözni, ugyanis igencsak le van maradva a mai sztenderdekhez képest, ahogy hangok terén sem lesz különdíjas év végén. A Medieval Kingdom Wars tipikusan az a játék, amit egy kis odafigyeléssel igazán élvezetesre is meg lehetne csinálni azonban mindenképpen csak a nagy AAA játékok árnyékában tud majd kullogni a legjobb esetben is. Jelen pillanatban a 19 eurós alapárát semmiképp se éri meg. A gyakorlatban  max többjátékos módban vagy skirmishben lehet használni a játék (van kampány mód is melybe három különböző néppel tudunk belevágni, de egyelőre ez is csak kezdetleges módon van beépítve), de ezen a téren ilyen áron sokkal jobbat is találunk. Akit a játék kicsit is érdekel annak azt tanácsolom várjon még a megjelenésig aztán tájékozódjon, hogy mi változott. Egyelőre semmiképp se ajánlott a megvétele.



Összes oldalmegjelenítés