Kampánnyal érkezik a Star Wars: Battlefront következő része!

Jó hír...

Sokan a Dice-által fejlesztett Battlefront egyik legnagyobb hibájának a kampány hiányát tartják, ami teljesen érthető probléma. Úgy néz ki, hogy a következő rész esetében ez a dolog már nem jelenthet problémát.

Az EA megerősítette, hogy a következő rész egy teljes értékű kampánnyal érkezik majd. Ezen kívül a programban több karakter is helyt kap, valamint ezúttal több korszakban is játszhatunk majd, valamint a játékmódok is változatosabbak lesznek. Ez utóbbi akár űrcsatákat is jelenthet.

Tény, hogy ez a néhány dolog így kifejezetten izgalmasan hangzik, ráadásul a kiadó szeretné, ha minden simán menne, ezért a Dice-nak a Criterion és a Motive is besegít a fejlesztésbe. A játékra a kiadó egyébként nem Battlefront 2-ként hivatkozott, így könnyen lehet, hogy sorszám helyett valami hangzatos alcímet kap majd a program.

Az ígéretek szerint a program valamikor 2017. ünnepi időszakában érkezik, feltehetőleg PC, PS4 és Xbox One platformokra.

Összes oldalmegjelenítés