Hatalmas siker a NES Classic Mini

Hamarosan jön az utánpótlás...

Hihetetlenül gyorsan, gyakorlatilag percek alatt elfogyott a NES Classic Mini az Amazon kínálatából, amint a gép elérhetővé vált. Nagyon úgy néz ki, hogy a Nintendo túlságosan is alábecsülte a kis gép iránti igényt, ugyanis rengeteg azon emberek száma, akik emiatt lemaradtak a gépről. Ezek között azonban nem csak mezei vásárlók, hanem a piac néhány meghatározó személyisége is jelen van, így például Shanon Loftis, a Microsoft általános igazgatója is csalódását fejezte ki Twitteren:


Egyébként a magyar piacon szintén hasonló a helyzet, ugyanis az országba szállított mennyiség gyakorlatilag az előrendelésben is is fogyott, és rengeteg előrendelő számára nem is maradt a NES Miniből, így ők most kénytelenek várni az utánpótlásra.

A Nintendo természetesen hamar reagált a felháborodásra, és Twitteren tette közzé, hogy az ünnepekig folyamatosan igyekeznek pótolni a hiányt.


A NES Classic Mini november 11-én jelent meg, és egy az eredetihez megszólalásig hasonlító, ám annak sokkal kisebb konzol, amely 30 előtelepített klasszikust tartalmaz (sajnos nem bővíthető). A gépet nagyjából húszezer forintos áron lehet megvásárolni a hazai üzletekben.


Összes oldalmegjelenítés