2016. november 10., csütörtök

Doom - Teszt

Klasszikus élmény új köntösben...

Doom. Ki ne ismerné az FPS-ek egyik, hanem a legnagyobb királyát. Egy játék, amin generációk nőttek fel, vagy élték át. Nem ez volt a legelső, de a stílus fejlődéséhez talán legnyomatékosabban hozzájáruló darab. Én a korom és a technikai repertoárom végett nem ismertem meg elég sokáig ezt a gyöngyszemet, de az idő a 90'-es évek végén se fogott rajta akkorát. Megélt még akkoriba egy folytatást, és a 2000-es évek elején egy 3. részt is, és bár az nem vált annyira nívóssá, de mégsem lehet egyszerűen elmenni mellette. És most annyi év után itt egy újabb rész (bár a cím nélkülözi a számmal való megjelölést, így akár remakenek is vehetjük), és megpróbálja azt, ami az elődöknek sikerült - nagybetűs élményt adni...


Miről is szól a játék? (aki esetleg nem ismerné - van ilyen?) Nos, a történet a régi részeknél mondjuk úgy, hogy egy opció volt. Az ID Software sose volt híve a nagy történetvezetésnek, és ez az előző Doom játékokban nagyon megérződik. Persze, tudjuk, ez a Doom. Ide minek történet, csak puska kell és hadd szóljon. De a Bethesda (pár éve ugyebár kooperált a két vállalat) úgy gondolta, ezen talán lehetne változtatni - és meg is tették. Nem kell rögtön hatalmas magasságokra gondolni, de remek párbeszédeket és azzal kapcsolatos történetvezetést kaptunk. Sok helyen metaforikusan említik a Poklot, mint az emberek játékbeli sorsuk kivetülését, és ezzel adva egy kellő mélységet annak, hogy úgy érezzük, nem csak a reflex-shootok és pörgés jelenti a Doomot, hanem a cél is, amiért ezt akarjuk tenni. És igen, ez megvan. A szereplő sokszor "elhallgattatja" a hozzánk beszédet intéző karakterek hangját megszólaltató eszközöket, mintha mi akarnánk megnyomni a SKIP-et. Kellő információt tudunk meg 10-15 mondtad után, hogy tudjuk, mit kell tenni. És ez most ebben a formában nagyon működik.


A játékmenet a jól megszokott - haladunk az egyértelmű felé, sokszor lineáris, sokszor pedig félig open worldos pályarészeken. Az utóbbi talán kicsit előtérbe helyeződött erre a részre, ami elég jól beleillett a világba. Megvan a szokásos fegyvererősség per játékidő beszerezés. Szokásos titkos bábuk, fegyverek, muníciók, stb. És persze az elmaradhatatlan Doom hangulat, melyet a remek (erről később mennyire is az) zene tetéz meg igazán.


És akkor reflektálva a játékmenetre - végignyomva a játékot azt kell mondjam, hogy az egyik, hanem a legdinamikusabb játékkal találkoztam az új Doom személyében valaha. Annyira mennek az akció részek és az átvezetések közti váltások, amennyire pont kellenek. Az akció gyors, és nem monoton, folyamatos adrenalint pumpál a hadakozás belénk, nem beszélve a zseniális zenéről. A zene, ami egy pörgős metál és effektek keveréke, de úgy simul minden mozdulatunkhoz, amit harc közben teszünk, hogy az valami elképesztő. Öröm volt minden nagyon harcnál hallani felcsendülni a zúzást, ezzel tovább fokozva azt képzetet, hogy minden és mindenki felett állunk, aki a puskánk végén van (ez persze olykor 2-3 visszatöltés után megy végbe, de ez már mellékes ^^). A pörgés mellett tényleg érezni a történetet folytatódni és érdekesebbé válni, miközben a klasszikus elemeket átemelve is haladunk a játékban (gondolok itt a titkos bábuk - old doom guy figura - megtalálására, vagy épp egy olyan teremre, ahol a régi grafikai megjelenésben lőhetünk a modern kinézetünkkel egyet-kettőt az új lényekre). Végig felemelő élményt adott a játék, sőt, többet is annál. A multiplayer mód is remekül lett tálalva, a pörgés megvan, és pár a játszhatósági faktora nem feltétlen a több 100 órás kategória, de mindenképpen megéri kipróbálni, mert remek élmény.


Pár szóban a grafikáról. Nos, a játék kinézete valami mesés. Gyönyörű textúrák és remek fizika jellemzi az új Doomot, és bugokkal egy kivételével nem is nagyon találkoztam. 2016 szintjét tökéletesen hozták, és mindezt tették úgy, hogy az optimalizáció nagyszerű lett. 2-3 évvel ezelőtti erősebb gépeken is vígan el fogja érni a kellő Frame/sec számot közepes/magas grafikán, de egy mai közepesen gépen a maximumot is kihozhatjuk a játékból. Szép és nem vasigényes. Álompárosítás. A grafikán kívül a hangok is nagyszerűek lettek. Mint említettem, a zene nagyon remek lett, és ezek mellé olyan apró klasszikus hangokat is becsempésztek a fejlesztők, mint például az ajtók nyitása-zárása. A fegyverhangok is masszívak és illenek az adott erősséghez is. A lényeg és egyéb karakterek hangjai is nagyszerűek, mélyek, pont olyanok, amit egy Doomnak illik hoznia. Ezen a téren sem fogunk csalódni.


Végezetül pedig azt tudnám mondani, hogy aki szereti a Doomot, aki csak egy pörgős játékra vágyik, vagy aki csak játszana valami remek darabot - szóval szinte mindenkinek - ez a játék nagyon is ajánlott. Az év egyik legjobb játékával van dolgunk, és nem csak a kategóriájában, hála az újításoknak. De persze, ha csak az FPS területet nézzük - mivel a többi kategóriában is vannak erős nevek - az ID és a Bethesda közös gyereke olyan magasra rakta a lécet, hogy őszintén szólva meglepődnék, ha idén valaki ezt meg tudná fejelni, vagy akár mellé érkezni.