Starpoint Gemini Warlords - Előzetes

Hogyan váljunk hadúrrá az űrben rovat...

Az igazság az, hogy nem nagyon volt eddig szerencsém a Starpoint Gemini játékokhoz. A képek és a visszajelzések alapján az előző részek ott vannak a Steam kívánságlistámon, de nem nagyon tudtam beazonosítani, hogy ez most szimulátor, stratégia vagy 4x cucc. Aztán megkaptam a Starpoint Gemini Warlords-ot és örültem, hogy végre közöm lesz a szériához. Nem mellesleg sikerült megállapítanom, hogy milyen alkotásról is van szó. Akik kedvelték az előző részeket, azok örülhetnek, mert ez is a szokásos játékmenetet hozza kisebb változtatásokkal. Igaz, hogy nem volt közöm a korábban megjelent címekhez, de fel véltem fedezni egy igen nagy hasonlóságot a Freelancer nevezetű cuccal, ami gyerekkorom nagy kedvence volt, így a most kipróbált Starpoint Gemini Warlords is instant a gyöngyszemek közé került.


Szóval ez egy űr szimulátor, rögtön kiderült. Egy hajót irányítunk és a különböző küldetések, tuningolások és egyebek mellett az a feladatunk, hogy szétlőjük azt, ami ellenséges. Mind ez meg van spékelve RPG-s elemekkel, amik igazán hangulatossá teszik a bejárható galaxis felfedezését. Ami azt illeti, a játék annyira unalmasan és lassan kezdődik, hogy valami borzasztó. Az első egy percben körbepásztáz a kamera egy bázist és egy nagyobb hadihajót, amin a legénység az ablakok tisztaságától kezdve a pajzsok működéséig mindent leellenőriz. Ha nem szeretném a stílust alt+F4-gyel léptem volna ki. Borzasztó rosszul kezdődik, de a várakozásnak meg lesz a gyümölcse. Valójában ez a Starpoint Gemini 2 egyik spin-off-ja, így sok hasonlóságot lehet majd felvélni a sztoriban, annyi különbséggel, hogy területileg a Warlords 10x nagyobb lesz és egy kicsivel több dolgot lehet majd benne művelni. Fontos viszont kihangsúlyozni, hogy egyelőre csak early access-ről beszélünk és nem mellesleg csak alpha verzió érhető el. Ez annyit tesz, hogy a térkép egy része már bejárható és felfedezhető, sok olyan komponenst ki lehet már használni, amit később a játék során majd ki kell farmolnunnk, de a történetből csak a prológus érhető el, amit 1-2 óra alatt letudunk. A maradék részben tehát marad a felfedezés, ami szintén szórakoztató, de a játék sokat épít az RPG elemekre, amik így nem kerülnek kihasználásra.


A legszimpatikusabb dolog az egész játékban, a szoros kapcsolat a fejlesztőkkel. Igazi szívügyük a Warlords, ami azt illeti a rajongók ihlették meg a Little Green Men Games-t. Sok ötletet merítettek a Starpont Gemini 2 fóruma alapján és a játékosok véleményét most is nagy figyelemmel kísérik. Ritka az ilyen szinergia. Sokat olvastam olyan kommenteket, ahol a felhasználók elégedettséggel írnak, hogy a SPG2 után az ő elképzelésük alapján mennyit változott például az UI. Persze az olyan zöldfülűek, mint én ezt nem veszik észre, de mindenképpen figyelemreméltó ez a viselkedés. De ha már a kezelőfelületen tartunk, igazán barátságosan, ami azt illeti kicsit konzolosan lett megoldva. Nincsen minden interakció kipakolva a képernyőre, a látvány teljesen letisztult, csak a hajónkat látjuk. A görgőt lenyomva viszont előjön a konzolos játékokból jól ismert kör formájú menü, ahol kiválaszthatjuk, hogy mit csináljunk. Itt tudjuk megadni a fedélzeti számítógépnek a pontos utasításokat, hogy hová menjünk, scannelni tudunk más hajókat, itt választhatjuk ki a beszéd opciókat, valamint a képességeket is, mint például a lopakodás, itt aktiválhatjuk.


Említettem, hogy jelentős mennyiségű az RPG elem. Ez abból áll leginkább, hogy sok párbeszéd van, amik egy része le is van szinkronizálva, bár ne lenne. A hangok, még a fedélzeti számítógépé is, annyira, nem is tudom hogy fogalmazzak, erőtlen és jellemtelen, hogy okosabb lett volna kihagyni. Ezenkívül meg kell alkotnunk a saját hősünket, akiből majd hadurat csinálunk. Igazából csak nemet és nevet adhatunk magunknak, valamint 4-5 kép közül kiválaszthatjuk, hogy a beszélgetések során milyen ikonunk legyen. Mivel van a játékban szintlépés és képességek is, így megtalálhatóak a karakterosztályok, bár ezekről sokat nem lehet még mondani. Egyelőre csak a marshal érhető el és nem is látni, hogy a maradék 3 mi lesz.


A harcrendszer nagyon hangulatosra van megoldva. Az egeret használva tudunk célozni és szétlőni az ellenséges hajókat, de tudunk nehezebb fegyverekkel is támadni, a boltok tele vannak különböző hatású rakétákkal és aknákkal. Ami nekem nagyon tetszett, hogy harc közben a hajónkat körül veszik egy aura, ami a pajzsok százalékos épségét mutatja a különböző pontokon. Így például ha látjuk, hogy a hajótörzs jobb oldalán már majdnem megszűnt a pajzs, úgy kell pozícionálnunk, hogy a többi rész kerüljön tűz alá, mert ha átszakad a védelem akkor sérül a HULL, azt pedig költséges megjavítani. De ha már itt tartunk, magát a vasat is tudjuk fejleszteni. Megannyi lehetőségek vannak páncélok, pajzsok és különböző fegyverzetek variálására, és ha ez nem lenne elég, 40 hajó közül tudunk választani. Vagyis inkább megvásárolni. Így már nem is hangzik olyan egyszerűnek a dolog.



A játék tehát a Warlords nevet viseli, azért, mert attól, hogy van benne egy kis RPG, felfedezés és harc, a területfoglalás is nagy szerepet kapott. Először is építhetünk saját űrállomást. Később itt végezhetjük a különféle kutatásokat, javításokat és fejlesztéseket, valamint gyárthatjuk a flottát. A játék során lehetőségünk lesz különböző területek elfoglalására, amikhez kellenek majd a hajók, akik pedig ismerősek az előző részekben, az ellenségek közül ismerős nevek fognak majd felbukkanni. Lehet még is ki kéne próbálni a többit, amíg a Warlords alphában van? A kezdőjátékosoknak mindenképpen, ugyanis a Starpoint Gemini Warlords egyelőre kevés. Early access, van benne tartalom jócskán, de a törtét még nem mutatta meg magát, sok variáció, mint a hajók fele és a többi karakterosztály nem érhető el. A korai fázis nem azért vált elérhetővé, hogy pénzt húzzanak le a játékosokról, hanem hogy segítsük a fejlesztők munkáját az intenzív visszajelzéssel. Ezért a Little Green Men Games arra a kérdésre, hogy mikor lesz teljese a játék, csak azt felelte: amikor a játékosok úgy gondolják. Minden elismerésem a srácoké, a Starpont Gemini Warlords azon kevés játékok egyike, amit nem csak a fejlesztői csapat, de a játékosok is befolyásolnak. Ha szeretnétek részt venni ebben, akkor irány a Steam és csapjatok le rá, de készüljetek, ez még csak az alpha verzió!

Ez a 8500. bejegyzés a HunGamer történetében. Juhú!

Összes oldalmegjelenítés