Forestry 2017 – The Simulation Teszt


Dől a fa!


Gondolom nem sok embernek kell részletesen is bemutatni az évről-évre megjelenő, különböző szimulátorokat. Sok éve köztünk vannak már, legyen szó farmer, hókotró, építkezős, vagy esetünkben favágó szimulátorról. Megvan ezeknek a játékoknak a maga kis elvont közössége, amit remekül reprezentál ezeknek a játékoknak a minősége is, de valamilyen okból kifolyólag mégis csak kell, hogy legyen érdeklődés irántuk, különben nem jelennének meg évről évre az újabbnál újabb próbálkozások. Úgy gondolom hasonló helyzetben vagyunk a Forestry 2017-tel is.


Bevallom őszintén, nem igazán jártam utána a sorozat múltjának, csak annyit tudok róla, hogy egy hasonló, Woodcutter Simulator 2013 című... valami (?) már korábban napvilágot látott, ami első ránézésre nekem tökre ugyan annak a koncepciónak bizonyult, habár az más fejlesztőstúdió tollából pattant ki. De hagyjuk is a múltat, koncentráljunk a jelenre. Személy szerint én próbálom a lehető legmesszebb elkerülni ezeket a szimulátoros hülyeségeket, habár őszintén be kell valljam, hogy fél szemmel azért mindig is nyomon követtem az éppen aktuális agymenéseket, és egy kicsike kis gyermeki kíváncsiság állandóan meglapult bennem, ami arra késztetett, hogy ki kellene próbálni az egyiket. Aztán valamiért se kedvem, se időm, sem lelkesedésem nem volt hozzá, így önerőből sohasem sikerült rávennem magam a műfaj megismerésére. Most azonban, hogy úgymond kötelességből is alkalmam adódott erre a lehetőségre, úgy gondoltam: legyen hát, miért is ne! Maximum kacagok egy jót. Nos, nem mindig volt őszinte a mosolyom.


Mint azt a neve is sejteti, a dolgunk annyi lesz, hogy: fát vágjunk. Ezt a munkakört próbálták meg a fejlesztők (vagy fejlesztő, mert a végeredményből ítélve kétlem, hogy ez több lenne egy egyemberes melónál) körbejárni, mondhatni nem túl sok erőfeszítéssel. Adott egy közepes méretű térkép, amin akad egy kisebb falu, pár fatelep és tengernyi mennyiségű fa, amit kedvünkre faricskolhatunk láncfűrésszel és különböző munkagépekkel, majd a felaprított tönköket a fatelepre szállítván pénzt és tapasztalati pontot kapunk. Tapasztalati pontot, mert hát miért is ne, hiszen ma már minden játék alapkövetelménye az RPG-sedés (nem vagyok benne biztos, hogy egyáltalán létezik ilyen szó) Ennek fejében nyílnak meg a különböző ingatlanok is, amelyek cégünk menedzselésére szolgálnak. Nyithatunk saját fafeldolgozó telepet, bérelhetünk garázst, indíthatunk saját vállalkozást, ahonnan menedzselhetjük a munkásainkat, és akár külsős megbízásokat is elvállalhatunk. Ez így leírva jól hangzik, de amikor oda kerül a sor, hogy most ténylegesen, játék közben kell mindezt megvalósítani, akkor nagyon hamar rá kell jönnünk, hogy itt csakis a legelszántabbak fognak sikeres vállalkozást futtatni.


Ne értsetek félre, nem azzal van a baj, hogy mindezt ellehetetlenítették. Adva van a lehetőség, hogy bizonyos számú munkásokat állítsunk munkasorba egyidejűleg, vagy ha úgy érezzük, akár a saját magunk zsebébe is dolgozhatunk mindaddig, amíg úgy gondoljuk jónak... A megvalósítással van a gond. Minél több beruházását csinálunk, annál nagyobb lesz a napi kiadásunk. Ami baj, mert egy nap egy szempillantás alatt eltelik. Főleg úgy, hogy reggel 10-től este 10-ig enged csak dolgozni a játék, és este 7 órától már olyan korom sötét van, hogy még lámpával is alig látni valamit. Persze a szintlépések után kapott skillpontokkal többek között ezt az időintervallumot is tágíthatjuk, még akkor is ott van az a lehetőség, hogy a folyamatos bugok miatt értékes időt pocsékolunk el. Mert hogy bugok aztán szép számmal akadnak a játékban, s ezek többsége a fizikához köthető... Ami valljuk be, egy olyan játéknál, ahol farönköket kell szállítanunk és pakolnunk más tárgyakra, elég nagy problémát jelent. Elég egyetlen kicsikét is félrecsúszott rönk, vagy rosszul kezelt emelőkar és bumm! A traktor máris az egekben van, s csakis a fizikai szimulációért felelős kód tudja, hol áll majd meg. Ennek fejében eszméletlen sokat kell mentenünk, ami sajnos szintúgy nem jelent permanens megoldást a problémára, mert a játékállást sem sikerül mindig úgy visszatölteni, ahogy azt elvárnánk. De ez talán még a jobbik eset, hacsak nem sikerül ezt a lovaddal eljátszani, aki ennek következtében elveszíti a ráerősített cipelő eszközt. Akkor megszívtad barátom! De akadnak itt még olyan apróságok, amikor minden egyes jármű beragad a talaj alá, s nem számít, ha éppen újat vásárolsz, vagy a már meglévőt szeretnéd visszaállítani a garázsodhoz... Escape, Kilépés, Új játék kezdete. Ki tudja, hány órát igénybe vevő játékállás megy a levesbe ezáltal.


De még ha csak a megvalósítással lennének gondok... sajnos elméletben sem működnek a dolgok. A kezdeti lépések nagyon nehezek. Mire eljut a játékos odáig, hogy beruházzon egy jobb traktor- pótkocsi-emelőkar szentháromságra, nagy valószínűséggel félálombeli állapotban mászik ki a gép elől, olyan unalmas, monoton és lassú a játékmenet. Ha mégis sikerül eljutni az előbb kitűzött célig, akkor meg az akrobatázás és a fizikával való harcba fárad bele az ember mindaddig, amíg elég pénzt nem gyűjt össze egy nagy, favágó és szállító eszközre. (aminek így fejből nem tudom a hivatalos megnevezését, ezért elnézést kérek) És ebbe még nem számoltam bele a napi kiadásokat, bérleti díjat, stb... Egyszerűen nincs sem elég tartalom, sem elég érdekesség ahhoz, hogy ezt a céltalan játékot órák hosszán át űzzük.


A megjelenítés valami förtelmes. Ha valamennyire is tisztában vagytok ezeknek a szimulátor játékoknak az egyszerű, steril, műanyagszerű megjelenésével, akkor nagyjából tudhatjátok, mit várjatok. Az igazi sokk akkor ért, amikor megtudtam, hogy ezalatt gyakorlatilag az indie körben közkedvelt Unity motor fut. Amit mondhatnánk, hogy jó kiindulási pont, hiszen nem egy sikercím erre épült, de amit itt láttam, talán még az Unearthed szintet sem képes megugrani. Az egész játék ocsmány, kidolgozatlan, alacsony felbontású modellekkel dolgozik, amelyekbe alig fektettek valamennyi munkát. Ez ma már egy mobilos játéktól és vérlázító, de még a konkurens Simulator címek is jobban néznek ki ennél, még ha csak egy árnyalattal is. S mindezek mellett az optimalizáció is silány. A legalacsonyabb beállítások mellett is alig sikerült kicsikarnom belőle 20 FPS-nél többet, ami így alig teszi játszhatóvá a játékot. A fizika mint már ecseteltem borzalmas, horribilis szituációkat eredményez, ami már a boszorkányságot is túlszárnyalja. A hangok is csak... úgy vannak, de még azok is képesek glitchelni és elnyújtva szólni, például itt konkrétan megemlíthetem a tolatójelzés hangját.


Amit csak lehet, mindent sikerült elrontani a Forestry 2017-tel. Gyakorlatilag az egész játék majdhogynem játszhatatlan a sok hiba miatt, nincs benne semmi motiváció, silány, élettelen az egész. Mindezért 20 eurót elkérni szerintem bűncselekmény. Messziről kerüljétek!

Értékelés
 2 Játékmenet: 

Az alapvető mechanikák éppenséggel működnek, szóval a célunk nincs ellehetetlenítve, de a temérdek bug csak hátráltat.
 3 Hangulat: 

Kietlen, sivár, lélektelen az egész játék. Habár egy ideig el lehet vele szórakozni, hangulatról még csak említés szintjén sem beszélhetünk.
 1Grafika: 

Optimalizálatlan, csúnya, elvalut. Ez még a Unity motorra nézve is megalázó.
 2Hangok: 

Aminek kell, az megszólal, bár nem mindig úgy, ahogyan azt elvárnánk, vagy kellene neki. Folyamatosan ismétlődő, monoton zene, és furcsán sípoló tolatásjelzők színesítik az amúgy sem bájos összképet.
 1Szavatosság:

Kétlem, hogy ezzel bárki is többet játszana 20 percnél önszántából. Talán még ha minden úgy működne, ahogy kellene, erre lenne egy csekély esély is.
Review score
2Nagyon nagy jóindulattal adok neki egy kettes összpontszámot, mert olykor képes volt megnevettetni, de csakis azért, mert olyannyira szörnyű, hogy az már komikus. Biztos vagyok benne, hogy kategóriájában ennél csak jobbat találni.

Összes oldalmegjelenítés