2016. március 29., kedd

Itt jártunk: Tavaszi Mondocon!


Az első anime-cosplay-gamergeek találka...




Elsősorban mi is az a Mondocon? A Mondocon egy olyan rendezvény, ahol legnagyobb hangsúlyban az animés cosplay van jelen. Mondhatni, hogy egy anime-gamer expo. Arról már írtunk, hogy alakult a pécsi PlayIT, és annak ellenére, hogy itt, a Mondoconon körülbelül háromszor annyian voltak, a jegykezelés fantasztikusan zajlott. Igaz, ezúttal nem nyitásra, hanem utána 1 órával érkeztünk. Voltam olyan ügyes, hogy elővételben már megvettem a jegyeket, így a mi kapunknál még csak sorba sem kellett állni, ám a helyszínen vevőknek sem kellett sokat várakozniuk.

Az esemény helyszíne a Hungexpo volt, és annak 3 épülete is tele volt a Mondocon kiállításaival. Az egyik épületben kis vásárlói standok terültek szét, mangák tömkelegei, anime figurák, pólók, kulcstartók, kézműves rajzok, könyvek és még sorolhatná az ember. Egy másik épületben a gamer és kézműves dolgok voltak kiállítva, valamint volt a nagyszínpados épület, mely több emeletből állt, ennek földszintjén volt a nagyszínpad, következő emeletén az öltözők és a rajzolók kiállítása, majd volt még egy emelet, ahol maguk a művészek voltak készen arra, hogy lerajzolják azokat, akik türelmesen végigvárják a gyönyörű mutatványt, ugyanis lerajzoltathatta magát a résztvevő egyes rajzolókkal.

A nagyszínpad így nézett ki:

Épp a rajzverseny zajlott, ahol 5 mester ült le az asztalhoz és egy adott témában kellett kihozni magukból a legjobbat, minden egyes témára 2-2 perc állt rendelkezésükre. Főbb téma a Pokemon és a szuperhősök voltak. Minden egyes témában a leghangosabb tapsnak járó rajz kapta a pontot. 

Rajzverseny mellett volt AMV verseny, ami egy bizonyos animét mutat be, ami mellé zenét vágnak be, ennek is sok témája van, az akciótól kezdve a drámán keresztül a paródiáig és a többi és a többi. AMV verseny után jött a legnagyobb szám, a cosplay verseny, ugyanis a Mondocon legnagyobb sikerét a beöltözött résztvevők jelentették, ha minden 2. ember volt beöltözve, még azzal is keveset mondanék. Azonban a versenyen voltak kritériumok, legalább 60%-ban saját kezüleg készített öltözékkel vehetett részt a versenyző, ezáltal sok beöltözött egyén ki volt zárva.

Aztán versenyek és nagyszínpad mellett a nagy kedvencünk a kiállító terem volt, megannyi stand és szebbnél szebb műalkotásoknak örvendhettünk.


A képen a Gyűrűk Ura stand egy része látható, ahol a Pajkos Póni tábla és egy aranyos kis hobbitlak mellett rengeteg kard és páncél replikák is voltak. A stand mögött találhattunk egy helyes Arwen-nek öltözött lánykát, valamint egy Eowin és két gondori nyilas is a rendelkezésünkre állt.

A Gyűrűk Ura stand mellett volt még Trónok Harca, Alien, Star Wars, Fallout és még megannyi téma. Ezek mellett volt még egy gamer sarok, ahol PS4-en próbálhattuk ki a Street Fighter 5-öt, a legújabb Far Cry játékot, valamint az Oculus Rift is helyet kapott.

Az Alien standnál találkozhattunk Bob-bal, akinek az üvegkalitkáján még egy életjel kijelző is helyett kapott, ám az valamiért még a nap korábbi szakaszában baja történt, így az levételre került.

Aztán volt még a játéksarok, ahol többféle társast lehetett kipróbálni, nagyon szép terepasztalok voltak, valamint figurafestésbe is belekóstolhattunk:

A nagy Trónok harca rajongók még házasságot is köthettek:

Summa summárum egy igen kellemes csalódás volt nekem ez a Mondocon, eleinte féltem, hogy javarészt az animék és mangák lesznek túlsúlyban, de rengeteg más téma is nagyon sok szerepet kapott. Ha lehetőségem adódik, a következőn is részt veszek majd! :)