INFAMOUS - RETRO TESZT

Electro, a Marvel univerzumon kívül...

A rovat során volt már szó PlayStation exkluzív címről, konkrétabban fogalmazva az Uncharted első két részéről született is egy-egy retro teszt, még ha annyira nem is számítanak öreg játékoknak ezek a darabok. Ma ismét egy Sony exkluzív stúdió gyermekét fogom bemutatni. A Sucker Punch neve sokakat leginkább a Sly szériára emlékeztethet, hiszen a PS2 éra egyik meghatározó címéről beszélünk. A PS3 debütálásával a stúdió nem hozta át a már 3 részen keresztül bejáratott sorozatot, hanem valami új cím fejlesztésébe kezdett. Ez lett a 2009-ben megjelent Infamous.

A sztori középpontjában főhősünk, Cole McGrath áll, aki egészen különös vonásával emelkedik ki Empire City lakói közül. Miután egy kiszállításra küldött, különleges csomag felrobban Cole kezében, amely majdnem kiirtja szinte az egész város lakosságát, hősünk ezzel ellentétben mégis túléli a balesetet, és valami furcsaságot észlel magán: Konkrétan képes uralni az elektromosságot és kénye kedve szerint használni azt jóra és rosszra egyaránt. Ezt a bonyodalmat tetézi a várost ellepő banditák, szektások, militarista csapatok és egy rejtélyes, Kessler nevű fickó felbukkanása.

De van valami, amitől az Infamous mégis egy kicsiben más, és kitűnik a rivális Prototype mellől: A játék sok esetben szabad kezet ad és ránk bízza, miként is döntünk: kiborítjuk-e a szennyezett vizes hordót és megmérgezzük ezáltal az ártatlan lakosságot, vagy felrobbantjuk és vállaljuk, hogy ránk fröccsenve minket károsítson a kártékony trutyi? Segítünk-e a helyi rendfenntartó szerveknek megvédeni a kapitányságot, vagy hagyjuk, had vívják meg a saját csatájukat, illetve megtartjuk-e magunknak a ledobott élelmet, vagy hagyjuk, had hordják el a lakók? Ez mind-mind fontos szerepet játszik a karmánk fejlődésében. A helyes cselekedetek pozitív irányba tolják a megítélésünket, míg a rosszak értelemszerűen negatívan hatnak ki ránk. Ezt egyébként tükrözi a város lakossága is. Ha gonoszak vagyunk, kővel hajigálnak és ordítoznak velünk, a rendőrök ránk támadnak, de ha jók vagyunk, akkor körbeugrándoznak, éljeneznek és fényképezőgépekkel vesznek körbe. Sajnos a sztorin ezek a döntések nem ferdítenek drasztikusan, de egyes esetekben igenis van kihatása a döntéseinknek, a kétféle befejezésről már nem is beszélve.

Ez a jó-rossz karma rendszer a játék egyik fő alappillére, ami miatt sokan fel is figyeltek rá a megjelenése előtt, de magát a játékmenetet is érdemes górcső alá venni. Empire City három nagyobb részre van osztva, amelyek a sztoriban való előrehaladás során nyílnak meg szép fokozatosan. A városok gondos odafigyeléssel lettek megalkotva, minden zeg-zug bejárható, és fontos említeni, hogy egy élő, lélegző játszóteret kapunk még ahhoz képest is, hogy mennyire lepusztult szerencsétlen betondzsungel. Az emberek autóval járkálnak az utakon, láthatjuk, ahogy harcolnak a banditák ellen, vagy éppen hozzánk odasietve kérnek segítséget egy megsebesült társuk meggyógyításáért. Ez remek alaphangulatot ad a játéknak. A másik az Assassin’s Creed szériához hasonló mászkálós elem beépítése, amit iszonyatosan jól sikerült megalkotniuk a Sucker Punch-os srácoknak. A villanyoszlopoktól kezdve a fákon át, egészen a hatalmas lakótömbökig mindent képesek vagyunk megmászni, bármiféle nehézség nélkül. A rendszer hamar elsajátítható, egyáltalán nem működik megtévesztően (mint az sokszor jellemző az AC sorozatnál ugyebár) és hamar beletanul a játékos. Habár gyors utazásra nincs lehetőségünk, a villanyvezetékeket és a metrósíneket kihasználva villámgyors sebességgel közlekedhetünk háztetőről-háztetőre, vagy utcáról-utcára.

Térjünk is rá az egyik legfontosabb dologra, a szuper képességekre. Valójában a többes szám használata helyes is, meg nem is. Cole nem halhatatlan, nincs telekinézis képessége, de még az időjárást sem képes manipulálni, csak az elektromosságot. Azon belül viszont többféleképpen képes felhasználni azt. Az egyszerű áramcsapástól kezdve kilőhetünk erősebb elektromos gömböket, használhatjuk mesterlövész funkcióként egy sokkal erőteljesebb áramnyaláb kibocsátására, lebegésként könnyen manőverezhetünk háztetőről háztetőre és a vezetékeket kihasználva sokkal gyorsabban közlekedhetünk a városba. Ezek egy részét a fő sztori teljesítése során oldhatjuk fel, a fejlesztésükhöz pedig tapasztalati pontokat kell szereznünk. XP-t a banditák semlegesítéséért, a bajbajutott emberek felsegítéséért, a fő és mellékküldetések teljesítéséért, és a power shardok begyűjtéséért is kapunk, amelyek nem utolsó sorban az energiacsíkunk fejlesztéséért is felelősek. Némelyik erő fejlesztése megkívánja egy bizonyos mennyiségű mellékküldetés teljesítését is, amelyek szerencsére nem annyira repetitívek. Mármint pár óra után egész biztosan bele fogunk futni hasonló küldetésekbe, de összességében elég szép számban megkülönböztethetőek ezek a típusú feladatok. Van, hogy fel kell szabadítanunk egy helyi kórházat, kitakarítanunk egy banditák által megszállt területet, megkeresünk egy csomagot, vagy eltűnt személyt, időre felkapcsolni a város fényeit, stb… Ezeket egyébként nem csak a bónusz tapasztalati pontokért érdemes megcsinálnunk, hanem ezáltal tisztíthatjuk meg a várost a megszállás alól is, így nem kell lépten-nyomon banditákkal harcolnunk a játék során.

Ez mind szép és jó, de a játék sajnos korántsem tökéletes. Ami a grafikát illeti, az Infamous nem szép és egyáltalán nem dicsekedhet a 2009-es vetélytársakat elnézve sem. A karakterek kidolgozása csúnya, főleg az arcuk olyan, mint ha baltából lennének kifaragva. A mozgás animáció nagyon darabos és a játék elég gyors is, ami nagyon furcsa lehet az első egy-két órában, de ez idővel megszokható. A lépéshangok olyan furcsák, tipegés-topogás érzete van, mint ha valaki a lábait verné a padlóhoz fele és ezt rögzítették, majd keverték volna újra. Nagyon-nagyon furcsa az egész első ránézésre. Az irányítás kissé érzékeny, sokat kell gyakorolni vele, mire az ember valóban ráérez. A szinkron kicsit furcsa, nem érezhetőek át a szereplők motivációi és érzései, a főhőssel és barátjával, illetve azok érzéseivel pedig nehéz azonosulni. Maga a város tisztességesen lett felépítve, pár részlettől eltekintve egész pofásan néz ki, bár a dinamikus napszakváltozást hiányoltam a játékból, de efelett könnyű szemet hunyni. (főleg ha azt is figyelembe vesszük, hogy a villámeffektet éjszaka milyen faszán néznek ki) A fények viszont eszméletlenül gyönyörűek. A város alatt húzódó csatornarendszerekben például szinte csak ez lesz az egyetlen fényforrásunk, sokszor az orrunkig sem fogunk ellátni, és itt mutatkozik meg, milyen szépen is tükröződnek. Eleinte a nehézséggel is akadnak majd problémák, mert még a legmagasabb szintre fejlesztett ellenállással is pillanatok alatt meghasalhatunk, ami olykor egy kicsit frusztráló tud lenni, de amint egyre több praktikát sajátítunk el és ügyesebbé válunk a harcban, annál inkább fog kisebb problémát jelenteni egy egész sereg leverése. Jól balanszolt, ügyesen megalkotott nehézséget sikerült beletenniük a készítőknek a játékba. (mivel ezt külön nem áll módunkban váltogatni) Meg kell még említenem a történetet elmesélő képregény stílusú átvezető kisfilmeket, amelyek valami zseniálisak. Teljesen lenyűgözött ez a rajzolt stílus, Cole narrációja szerintem ezekhez a részekhez sokkal jobban passzol, mint ha csak egy sima, ingame átvezetőt kellene néznünk. Sokszor olyan érzésem támadt, hogy ha ebből képregény sorozat lenne, nagyon szívesen átlapozgatnám minden egyes kiadott számát. A zene pedig remekül belepasszol a játék kissé sötét hangulatához. Aki szereti Amon Tobin stílusát, az most sem fog csalódni a művészben, mert a Chaos Theory-hoz hasonlóan most is egy zseniális dallamokkal teletűzdelt soundtrack-et állítottak össze a zenészek.

Egész biztos vagyok benne, hogy nem mondtam el mindent a játékról, de egy igazán okosan, a részletekig megalkotott játékot kaptunk az Infamous személyében, ami ha még nem is tökéletes, egy próbát mindenféleképpen megér a PlayStation tulajdonosoknak. Hogy mennyire rúghat labdába a Prototype mellett, ezt mindenki döntse el saját maga, de nem érdemes megfeledkezni erről a játékról sem, ha szuperhősös címek után kutatunk.

Pro: 
+ Karma rendszer
+ Remekül megalkotott, részletes mászkálás
+ A város él
+ Az emberek reakcióival könnyű azonosulni
+ Sokféle feladat
+ Magával ragadó a hangulata, szépen rajzolt képregényes átvezetők
+ Hangulatos zene

Kontra: 
- Csúnya grafika
- Eltúlozott animációk
- Nehéz azonosulni a főhőssel
- Eleinte kissé nehézkes

Értékelés
8	Történet:  Túlzott fordulatokra nem igazán érdemes számítani, de a karma rendszer helyenként befolyásolja a történéseket, és kaptunk két féle befejezést is.
8.5	Játékmenet:  A játékmenet egészen jó, bár adni kell neki némi időt, mire az ember hozzászokik és beletanul.
9	Hangulat:  Ha nem is a történet, inkább a rossz fiúk elpicsázása az, ami hosszútávon leköti az ember figyelmét. Mindezt megtetézi a remek zene és a lepusztult környezet.
9.5	Szavatosság:  A két végigjátszás adott, de ettől eltekintve az Infamous egy olyan játék, amit bármikor elővehet az ember a szép emlékek felidézése miatt.
8	Retro-faktor: Jó úton halad a stúdió az Infamous-szel, habár az első rész kissé kiforratlan, nem valószínű, hogy az évek távlatából ezt a részt fogja mindenki felemlegetni.
Review score
8.6	Kétség kívül volt hova fejlődnie a játéknak, de hibáitól eltekintve ismét egy olyan alkotást kapott a PlayStation tábor, ami miatt bizony megéri beszerezni a konzolt. Mi sem bizonyítja ezt jobban a későbbi folytatások.