A CD Projekt megszólalt a Witcher 3 grafikai visszafejlődése ügyében

Vagy igaz vagy nem, de legalább mondtak valami hihetőt...

A The Witcher 3: Wild Hunt nagyon jól fogy, de mindeközben panaszkodás tárgya is, ami a grafikai minőséget illeti vagyis annak a pár éve a VGX-en bemutatott trailerhez képest való visszafejlődését. A CD Projekt elismeri, hogy a játékban a megjelenítés minősége valóban visszalépés ahhoz képest, mint amit bemutattak, azonban, miképpen a társalapító Marcin Iwinski elmondta az Eurogamernek, a stúdiónál senki sem repes az örömtől amiatt, ahogy ez végződött, de egyszerűen nem volt lehetőség rá, hogy ezt elkerüljék.

"Ha megnézzük a fejlesztés menetét, elkészítettünk egy bizonyos változatot a bemutatóra, ami csodálatosan nézett ki. Ekkor még borzasztóan messze voltunk a játék befejezésétől," magyarázta Iwinski. "Aztán berakja az ember a nyílt világot, platformtól függetlenül, és jön az 'Ó a fenébe, ez nem igazán működik.' Már megmutattuk, így működésre kell bírnunk. Majd megpróbáljuk működésre bírni nagyban. Ez a játékfejlesztés természete."

Továbbá azt is említette, hogy azok az utalások, hogy a PC-s verziót visszafogták a konzolosok, helytálló, de csak, hogy leszögezze: Az Xbox One és Playstation 4 verziók nélkül a The Witcher 3 semmilyen platformon nem létezne, mert a stúdió egyszerűen képtelen lenne finanszírozni egy ekkora nagyságrendű játékot csupán PC exkluzívként.

A CD Projekt azért nem kommentálta a problémát eddig, mert "nem úgy láttuk ezt, mint problémát", mondták. "Nem látjuk, hogy ez probléma lenne és keményen dolgoztunk a játékon a végéig, ezért vagyunk itt ma és ezért kell ezt megmagyaráznunk. Remélem sikerülni fog, mert mi semmit sem próbálunk rejtegetni."

"Talán nem kellett volna megmutatnunk azt a trailert, nem tudom, de nem tudtuk, hogy nem fog működni, ebből kifolyólag ez nem hazugság és nem is rossz szándék. Nem értünk egyet azzal, hogy ez visszalépés lenne, de ez a mi véleményünk, és a játékosok másképp érezhetik. Ha a 2013-ban látott anyag alapján döntöttek a megvásárlás mellett, akkor azt nagyon sajnáljuk és tárgyalunk arról, hogy hogyan is kárpótolhatnánk érte az embereket, mivel ez így nem igazságos."

Arra is utalt, hogy a jövőbeli frissítések javíthatnak a megjelenésen és bárki, akinek kétségei vannak a vásárlással kapcsolatban, az várja meg ezek eredményét.

Összes oldalmegjelenítés