2015. április 28., kedd

Jön a Five Nights at Freddy's 4

Öt éjszaka Freddy-nél, már negyedszer...

A Five Nights at Freddy's fejlesztője, Scott Cawthon közzétett egy képet, ami arra utal, hogy lesz még egy, valószínűleg az utolsó rész az imádott indie horrorjátékból.

Az alant látható képet a weboldalán tette közzé, ami azóta szinte teljesen elérhetetlenné vált a hatalmas érdeklődésből kifolyólag.


Ebből úgy tűnik, hogy az új játék idén október 31-én fog megjelenni, Halloweenkor. Azonban ne legyünk ebben annyira biztosak, mivel Cawthon közismerten szeret titkolózni és titkos üzeneteket elrejteni képein. Szóval borzongással várjuk, hogy az Internet mit fog kihozni ebből.

A hír meglepetésként érkezett, mivel úgy hittük, hogy a sorozat a harmadik résszel véget ért. Év közben az is kiderült, hogy a Warner Bros. megvásárolta a megfilmesítés jogait. Lehet ez adott némi löketet az alkotónak, hogy nekifusson még egy utolsó résznek.

Az első Five Nights at Freddy's 2014 nyarán jelent meg, amelynek sikerén felbuzdulva, az egyedüli fejlesztő, Scott Cawthon gyorsan készített még két részt, melyek mindegyike elérhető Steamen, kizárólag PC-re.