Solarix - Előzetes


Megnéztük a készülőben levő sci-fi lopakodós játékot...

Manapság a mai játék piacon rengeteg fajta játékot lehet megtalálni, amelyeknek többé-kevésbé sikerült hír nevet szerezniük. A mai teszt alany játék stílusra az akciót és a lopakodást próbálja ötvözni egy bizonyos köntösbe. Ez a játék a Solarix névre hallgat, és megmondom őszintén, hogy a szokásos érzés fogott el, mint már nem tudom hány játéknál, hogy a gameplay trailer nem mindig egyenlő azzal, ami maga a játékban majd fogad minket. A játékban eltöltött első pár lépés után már láttam, hogy ezen a játékon még van mit csiszolni, ugyanis nyomokban horror filmekhez hasonló ijesztegetős jelenetekkel is próbálkoztak, de megmondom őszintén, nem voltak túlzottan félelmetesek. A fejlesztők szerint a játék egy pszichológiai túlélő horror stílust fog majd a játékosok elé tárni, természetesen a végleges verzióban fog ez majd a legjobban megmutatkozni. Egyetlen nagy mentsége van a játéknak, az pedig, hogy még fejlesztés alatt áll. Na de elég a szekálásból, ugorjunk egy fejest a játék többi részébe is.


A játék története egyenlőre elég zűrös, de nagyjából ez lenne (természetesen ez még változhat, magyarán a most leírt történet csak egy verziója a véglegesnek): a távoli jövőben egy kutató laboratórium egy új szerű vírust fejlesztett ki, ami agyatlan szörnyeket csinál bármilyen élő organizmusból. A szállító csapat, akiket megbíztak, hogy szállítsák le a vírust a megbeszélt helyre. A szállítás közben a vírus valahogyan elszabadult, és a legénység közül sokan fertőzöttek lettek. A főhős, akivel a játékos van, évekig bújkált a többi ember elől, és most sok év elteltével valaki felfedezi őt, és segítséget ajánl neki, hogy túlélje a borzalmat. Eközben a vállalat minden követ megmozgat, hogy ne derüljön ki a balesetről semmi sem, így zsoldosokat bérel fel, hogy tűntessék el a nyomokat.


Grafikailag a játékot a sok játékban látott Unreal Engine 3 hajtja, ami sokszor bizonyította már, hogy egy kíváló grafikus motor. A játék jelenlegi verziójában még csak az alap vizuális effektek találhatóak meg, de már most látszódik a játékon, hogy nem ez lesz a játék gyenge pontja, ugyan még nem mondható az a játékra, hogy szép, de látszik, hogy a játék ezzel a részével hamarosan végeznek.
Pár szóban megemlíteném a hangokat is. A hangok egyenlőre elhanyagoltak, semmit se lehet mondani rá, maximum annyit, hogy vannak. Némi dialógus hangzik el a játékban egy lázadó szellemű lánytól, és egy mesterséges intelligenciáról, aki elmagyarázza, hogy az adott bizonyos helyen mit érdemes csinálni (feltételezem ez lenne a tutorial).


A játékmenet nem áll még sok mindenből, és az eddigi tapasztalataimból kiindulva ez is a leggyengébb része jelenleg. Látszik rajta, hogy még nem sikerült eldönteniük véglegesen, hogy mi mire való, momentán volt egy rész még a játék legelején, ahol a fő cél az lett volna, hogy tereptárgyak segítségével elcsaljuk az ellenséget egy másik irányba, miközben mi át settenkedünk a sötét zugokon keresztül. Ez úgy nézett ki, hogy szinte mindenhol lámpák vannak, kapsz egy pisztolyt egy tárral, és tulajdonképp anélkül, hogy észrevennének (na meg persze csak hogy megnehezítsék a dolgunkat, mindenütt állványos lámpák voltak, amiket ugyan ki lehet lőni, de túl sok van ahhoz, hogy mindegyiket kilőjjük, na meg akkor hogyan is lenne ez lopakodás, ha neki állunk lövöldözni), át kell surrannunk az egyes ellenörző pontokon. A játék mesterséges intelligenciája sincs a csúcson még jelenleg, ugyanis a jó öreg játékokra emlékeztettek (pl. Return to Castle Wolfenstein), amikor instant 180 fokot megfordulva akarnak agyon lőni, és ezt megfejelve azzal, hogy közbe felém rohannak, na meg persze minden golyójuk betalál. Az említett területen 4 zsoldos volt, akiknek nem elég egy golyó a fejükbe, magyarán a pisztolyt leginkább a tereptárgyak rongálására lehet majd használni. Továbbá helyt kapott a játékban a hackelés is, ami önmagában számomra pozitívumot jelent (ez azt jelentené, hogy nagy Deus Ex fan vagyok, és az első részbe látott Multi Tool-hoz hasonló hackelgetést láthatunk majd itt is), ugyanis nem csak abból fog majd állni, hogy lopakodni ezerrel, hanem több féle továbbjutási lehetőség is lesz majd, pl. meghackelsz egy terminált, ami a területen járőröző robotokat irányítja (szintén csak a Deus Ex játékokból merítettek ihletet).


Összességében a játék még nagyon nyers, és sok mindent kell még csinálniuk a fejlesztőknek a játékkal ahhoz, hogy ez eladható is legyen. Nem volt egy könnyű eset ezt a játékot megítélni, ugyanis még kezdetleges, de nagyon (tudom, sokszor hangsúlyoztam, hogy még kezdetleges, de sajnos ez van). Jelenleg a játék még nem kapható, tehát még Early Access stádiumba sincs a játék, és mi is csak egy sajtói veziót próbálhattunk ki. A játékot 2015 első félévére tervezték, ami hamarosan letelik, és nem tűnik úgy, hogy a játék haladna valamerre is, de hát ki tudja, lehet egy hónap múlva már óriás lépteket fognak produkálni. Reméljük a legjobbakat a fejlesztő csapatnak!

Preview
BA játék jelenlegi állapota elég kevésnek bizonyult, de reméljük, hogy hamarosan több dolog is belekerül. Reméljük a legjobbakat a fejlesztőknek!

Összes oldalmegjelenítés