RISING WORLD - ELŐZETES



Kipróbáltuk a Rising World korai változatát...


Már múltkor a Medieval Engineers előzetesben is említettem, hogy manapság egyre több a különböző kreatív építgetős, kraftolós játék, és a mai alanyunk sem esett messze a fájától, sőt. Akár mondhatnám azt is, hogy ugyan azon a fán termett. A Rising World egy kisebb méretű piaci rést kíván betömni, ugyan azzal a recepttel, csak más tálalással.


Nehéz dolgom van, mert első nekifutásra fogalmam sincs, hogyan kezdhetném el leírni a játékot. Nem újdonság ez már, hiszen a Minecraft 2009 óta folytatja világhódító hadjáratát, amely mind a mai napig elég sikeres, főleg a fiatalok körében. Az egyetlen problémája csak az, hogy nem található meg egyik nagyobb online áruházban sem. Ezt az üresedést kihasználva a Rising World betört a Steam kínálatai közé és meglepően jó vízhangja van ahhoz képest, hogy újítani nem igazán akar a már bevált rendszeren, csak kicsit más köntösben adja el újra ugyan azt.


No azért ez elég nagy általánosságban mondható el csak a játékról, hiszen még nem teljesen képviseli ugyan azt a vonalat, mint a világhírű vetélytársa. Kezdjük az alapokkal, amelyek már egy tapasztaltabb játékosnak nem fognak problémát jelenteni. Adott egy nagy, nyitott világ, amelyben szabadon elereszthetjük a fantáziánkat és azt csinálhatunk, amit akarunk. Akár rögtön neki is állhatunk a szükséges nyersanyagok beszerzésének és építkezhetünk, vagy a terepet bejárva vadászhatunk a környéken bóklászó szerencsétlen állatokra és felfedezhetjük a rendkívül tág és üres barlangrendszereket. Ami a kraftolást illeti, nem vagyunk rászorulva a különféle receptek memorizálására. A megfelelő munkaasztal megépítése után egy meglehetősen bő listából kiválaszthatjuk, mit is szeretnénk létrehozni, és ha megvan hozzá a kellő mennyiségű és minőségű alapanyag, akkor máris megtalálhatjuk azt az invertorynkban. Egyszerűnek hangzik és valóban az is.


A különböző háztartási berendezések és építő elemek mind más-más munkaasztalnál készíthetőek el, így jól el vannak különítve egymástól és nincsenek felhalmozódva egyetlen egy tömött listában. Az építkezés is meglehetősen egyszerű, a már ismert blokk alapú rendszert használja ez a játék is, de van pár okos trükk a tarsolyában, amivel egy nagyobb falat is pillanatok alatt könnyedén fel lehet húzni. A játék nagyon sok különböző kinézetű elemet kínál, ami ahhoz képest, hogy még csak alfa állapotban jár a játék, elég impozáns. A különböző bútorok is nagyon szépek, nem csak egy fajtájuk van, és ezek kombinációival gyönyörű lakásokat lehet építeni. Ez a játék egyik legnagyobb erőssége. Annyi különféle eszközt kínál, hogy ha az ember szán némi időt ezek kiismerésére és van egy jó alapötlete, akkor gyönyörű házakat, kerteket és egyéb létesítményeket húzhat fel.


A nyersanyagok beszerzése itt sem működik másként. A fákat baltával kell apró rönkökre aprítani, a csákánnyal pedig nekivághatunk a végtelen barlangrendszereknek, amelyek meglehetősen üresek és egyhangúak. És itt bukkan fel a játék első negatívuma, a bányászás, ami nem működik olyan könnyedén, mint például a már említett Minecraftban. A nyersanyagokat véletlenszerűen bányászhatjuk ki, és eleinte elég nehéz elkülöníteni egymástól a különféle kő és föld textúrákat. De mivel más ércet még nem áll módunkban szerezni, így egy idő után ebbe is bele fogunk jönni. A fáklyák felhelyezése is meglehetősen nyersanyagigényes és túl komplikált az egyszerűen csak szórakozni kívánó játékos számára. (bár szerencsére van végtelen energiával rendelkező zseblámpánk is) Mivel itt nem blokkokra van osztva a világ, hanem valamilyen módon dinamikusan deformálódik a környezetünk, ezért elég nehéz kiásni magunkat egy bánya mélyéről, főleg, ha nem vittünk magunkkal létrát vagy bármi egyéb eszközt, ami segítené a felfelé haladásunkat. S valahogy az egész nyersanyagszerzés túl lassú, érdektelen, elveszi az ember kedvét. Inkább az építésben, a kreativitásban jeleskedik.


A játék javában íródott és ennek tekintetében a látványvilág meglehetősen szép. Minden tárgy, modell, blokk, állat szépen meg van formálva, a naplementét egész élvezetes bámulni, ahogy a nap sugarai áthatolnak a fák lombjai között. Szóval látványban a helyén van. Hangok sajnos nincsenek még igazán. Az állatok hangjain, némi környezeti neszen és az interakciókon kívül mást nem hallani, még játékzene sincs. A gond ismételten csak az, mint már említettem, hogy a Rising World jelenleg inkább egy, a kreativitást elősegítő játék, mintsem igazi kihívást nyújtó alkotás. Az állatokon kívül nincs semmilyen ellenséges mob, ami éjszaka az életünkre törne, habár ételt és italt fogyasztanunk kell, ha nem akarunk megmurdelni, de az egész túlélősdi ennyiben ki is merül. Na meg persze a láthatatlan lyukakat is kerülni kell, amelyek miatt elég sokszor kizuhanunk a térképről és meghalunk, főleg ez is bányászás közben fordul elő. Van többjátékos mód is, és habár már most rengeteg szerver elérhető, jó, ha csak ezek 3%-án játszik 2-3 ember. És azok sem igazán kommunikatívak, szóval, ha nincs pár barátod, akiknek szintén tetszik a játék, igazán nagy közösségi élményre még ne számíts.


Van a játékban potenciál és még rengeteget fejlődhet, de a mostani állapotában kissé teszetoszának tűnik. Ha a környezet egy kicsit többszínűvé válik és a nyersanyag szerzés is majd sokkal dinamikusabban működik, akkor egy igazán élvezetes játékká fog válni a Rising World. Nem azt mondom, hogy most sem az, de még vannak részei, amelyeken lehetne javítani.

Preview
BSzép látványvilággal, okos megvalósításokkal és bő tartalmakkal kínálkozik a Rising World, ami ennél már csak jobb lehet, viszont a riválisokhoz képest még van hová fejlődnie, mint technikai, mint játékmenet szintjén.

Összes oldalmegjelenítés